Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.07.03. 17:30

Fürdőzéstől a fesztiválig – biztonságban

Nyáron a fiatalok felelőtlenebbek, lazábbak, hajlamosak elveszíteni a mértéket.

Ha túl nagy értéket visz a strandra, a parton hagyva nagy lehet a veszteség is

Forrás: Illusztráció: MW-archív

– A klasszikus turisztikai szezonhoz, nyári időszakhoz köthető bűncselekmény, tulajdon elleni szabálysértés minimális volt eddig, s bízunk benne, hogy ez így is marad – mondta dr. Szendrei-Kökényesi Anikó alezredes, a vármegyei rend­őr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának helyettes vezetője, akivel a jó tanácsokat szedtük csokorba, hogy a nyári hónapokat bosszúság és veszteség nélkül tölthessük el. 
– Ha nyáron, a hőségben csobbanni szeretnénk, akkor vagy strandot, vagy vízpartot választunk. A szabad vizekben a fürdőzés szabályait pedig szigorúan be kell tartani. Az első és leglényegesebb, hogy ott, ahol tilos, nem fürdünk, mindig válasszuk a kijelölt helyeket, mert ott biztonságos – kezdte a legfontosabb tudnivalóval az alezredes, mert sajnos már történt az idén tragédia, ami elkerülhető lett volna. Szomorú tény: szinte nem telik el úgy nyár, hogy az átmulatott éjszaka után egy-egy fiatal ne váljon bűncselekmény áldozatává. 
 – Alapvető szabály, hogy ismeretlen helyen nem ugrunk azonnal fejest, ahogy ittasan, gyógyszer vagy bódítószer hatása alatt, illetve felhevült testtel, tele gyomorral sem ugrunk a vízbe, továbbá úszóeszközről – vízibicikliről, matracról – sem vetjük bele magunkat a vízbe, mert veszélyes. Ha valakinek a matracát elsodorja a víz, ne menjen utána, hagyja, hiszen az emberélet mindennél fontosabb – fogalmazott a szakember, aki kiemelte, szükség lenne arra, hogy a gyerekek megtanuljanak úszni, legyen vízbiztonságuk. 
Ismerjék a veszélyeket! 
– Sem a pléd, sem a törölköző nem vagyonvédelmi eszköz, az így betakart értékek nem lesznek biztonságban – utalt egy rossz, strandolással kapcsolatos beidegződésre az alezredes. – Felesleges sok pénzt, nagyobb értékű eszközöket – laptop, tablet – a strandra vinni, ha mégis, akkor használjuk a fürdő széfjét – ahol van –, ha nincs, próbáljuk folyamatosan szemmel tartani a helyet, ahol lepakoltunk. Amennyiben társasággal megyünk, mindig legyen valaki, aki a parton marad – tanácsolta az osztályvezető-helyettes, de ugyanez igaz a fesztiválokra, koncertekre is, csak annyi pénzt vigyünk magunkkal, amire feltétlenül szükség van, vigyázzunk a táskáinkra, az azokban lévő értékekre 
Szomorú tény: szinte nem telik el úgy nyár, hogy az átmulatott éjszaka után egy-egy fiatal ne váljon bűncselekmény áldozatává. 
– Nyáron a fiatalok felelőtlenebbek, lazábbak, hajlamosak elveszíteni a mértéket, amitől nemcsak agresszívebbé válhatnak, de megtörténik, hogy a nagyon rossz állapotba került társukat egyszerűen magára hagyják, akit kirabolhatnak, bántalmazhatnak. Nagyon fontos, hogy figyeljenek egymásra, senkit se hagyjanak védtelenül! – szól a tanács minden bulizónak. Az pedig alapelv, hogy aki ivott, az nem vezet, és a többiek sem ülnek be egy ittas sofőr mellé. 
– Kell az önkontroll, muszáj valamennyit megőrizni a felelősségérzetből, az óvatosságból. Ez életmentő lehet – szögezte le az alezredes, aki kiemelte a szülő és gyermek közötti jó kapcsolat fontosságát. – Nagyon sokat számít, hogy a szülő tudja, hol, mikor és kivel van a csemetéje, aki – ha úgy hozza a helyzet – telefonáljon haza, és kérje meg apát vagy anyát, hogy menjen érte, és vigye haza – tette hozzá dr. Szendrei-Kökényesi Anikó, aki szerint nagyon fontos, hogy a szülők beszéljenek a gyerekekre, fiatalokra leselkedő veszélyekről. 
S ez igaz azokra a gyerekekre is, akik a nyári szünetben sok időt töltenek otthon vagy a barátokkal. 
– Alapszabály, hogy idegent soha ne engedjenek be a lakásba, mindig legyenek elérhetőek, ahogy a szülőt is bármikor hívhassa a gyerek. Az internet ezer veszélyt rejt, nem jó, ha az egész napot a gép előtt töltik. Tudniuk kell, hogy a közösségi oldalakra mit posztolhatnak ki, ismeretleneknek itt se adjanak ki olyan információkat, amik a testi épségükre vagy az otthonuk értékeire veszélyt jelenthetnek – hangsúlyozta az alezredes. – Amikor pedig nyaralni indul a család, ezt nem kell megosztani a világhálón. Kifosztott otthonok az elrettentő példái annak, hogy a bűnözők „vadásznak” az ilyen lehetőségekre. 
Menekülési útvonalak  
A fesztiválok biztonságáról pedig Rutkai-Dér Vivien katasztrófavédelmi szóvivő adott összefoglalót.
A nyár a szabadtéri rendezvények, falunapok, fesztiválok ideje, azonban azt is tapasztaljuk, bárhol és bármikor lecsaphat a vihar, villámlásokkal, erős, akár 80-90 kilométer per órás sebességű széllel teheti tönkre a jó hangulatot. Nem véletlen, hogy a nagyrendezvények szervezése komoly előkészületeket igényel a szervezőktől és a hatóságoktól egyaránt. 
– A legfontosabb, hogy a jelenlévők veszély esetén a lehető leggyorsabban és biztonságban el tudják hagyni a helyszínt, a menekülési útvonalat sötétben, korlátozott látási viszonyok között is jól látható biztonsági jelekkel kell jelezni – mondta Rutkai-Dér Vivien tűzoltó főhadnagy, hozzátéve: a katasztrófavédelem hatósági szakemberei nemcsak folyamatosan ellenőrzik a rendezvények biztonságát, hanem már a tervezési szakaszban is részt vesznek. A katasztrófavédelem és a rendezvények, fesztiválok szervezői folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az időjárás indokolttá teszi, akár le is állíthatják a rendezvényt. 
– A tapasztalatok azt mutatják, a szervezők minden szabályt igyekeznek betartani. Külön szabály vonatkozik a húszezer négyzetméternél nagyobb területen lévő vagy tízezernél több látogatót fogadó eseményekre, ezeken jól látható helyeken felállított kivetítőkön kell bemutatni, hogy mi a teendő veszély esetén – részletezte a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. 
Viharban ne álljunk fa alá! 
A fesztiválokon elengedhetetlen a megfelelő létszámú és felkészített biztonsági személyzet, veszély esetén az ő utasításaikat kell követni. 
– Az is igaz, hogy a legnehezebb veszélyhelyzetben is megőrizni a nyugalmat, elkerülni a pánikot. Másokon átgázolva további sérüléseket okozhatunk, és akadályozzuk a mentést és a menekülést is; soha ne menjünk a kiáramló tömeggel szemben, ha lehet, annak szélén próbáljunk meg kiválni belőle – tanácsolta a szóvivő, aki külön kiemelte: senki ne meneküljön vihar idején fa alá. Ugyanis nemcsak a villámcsapástól kell tartani, hanem attól is, hogy a szélben kidőlhet a fa, vagy ágak törhetnek le. Rutkai-Dér Vivien elmondta azt is, a színpadokon általában van villámhárító, tűzoltó készülék, ám erős szél esetén balesetveszélyes lehet a felépített technika is, ezért a színpad közelébe se tanácsos menekülni. 
– Ha van rá lehetőség, stabil épületben keressünk menedéket, amennyiben sikerül eljutni a kocsinkig, akkor se fa alatt várjuk meg a vihar végét, s ne érjünk a fémrészekhez. A sátor bizonyos esetekben menedék lehet, de csak akkor, ha megfelelően van rögzítve, és nem olyan helyen áll, ahol fa dőlhet vagy faágak eshetnek rá. A telefonunk legyen feltöltve, baj esetén hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon, a kiérkező tűzoltók, mentők munkáját pedig ne akadályozzuk. 

BM 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában