Demecser

2024.01.11. 11:42

Három nap, három bűncselekmény

A demecseri rendőrök elfogták azt a kéki férfit, aki az óév utolsó napjaiban több bűncselekményt is elkövetett.

Szon.hu

Forrás: police.hu

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecseri Rendőrőrse folytatólagosan elkövetett lopás vétség, valamint jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves kéki R. K. ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. december 29-én bement egy helyi lakóingatlan udvarára, és a nyitott fészerből egy szivattyút, egy láncfűrészt, két gázpalackot, egy gérvágót, egy légpuskát, egy reflektort, egy hangfalat és rézcsapokat vitt el. A zsákmány egy részét eladta, a többit családtagjainál helyezte el.

A férfi másnap visszatért a kéki ingatlanhoz, és az előző nap el nem hordott eszközöket, valamint egy hegesztéshez szükséges oxigénpalackot a rajta lévő nyomásszabályozóval egy talicskába tett, kitolta az udvarról, és az autójába pakolta azzal a szándékkal, hogy azokat értékesíteni fogja. Az eladás végül meghiúsult, így egy Kék és Nyírbogdány közötti földúton szabadult meg a holmitól, ahol a rendőrök később megtalálták és lefoglalták, így a lopási kár megtérült, a tulajdonos visszakapta értékeit.

Január 1-jén egy nyírbogdányi lakóingatlan udvarára jutott be, ahol egy nyitva hagyott gépkocsit a benne maradt indítókulccsal beindított, és megpróbált vele elhajtani. Ám kifelé a jármű a nagykapu támasztékául szolgáló téglán és zsalukövön fennakadt, így az elkövető nem tudott elhajtani. Ekkor a személyautó üzembentartója felfigyelt a járó motor hangjára és a csattanásra, kiment az udvarra, és tetten érte az elkövetőt, aki elmenekült.  

A demecseri rendőrök a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. K.-t január 2-án fogták el. Előállították a rendőrőrsre, gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt - írta a rendőrség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában