Ügyészség

2024.04.26. 08:30

Őrület! A fiatalok megelőzték a "túl lassú" autót a 4-esen, majd az egyikük rálőtt!

Az ügyészség indítványozza annak a fiatal férfinek a letartóztatását, aki egy közlekedési incidenst követően, előzés közeben rálőtt a megelőzött járműre.

Forrás: illusztráció / shutterstock

A megalapozott gyanú szerint április 23-án a kora esti csúcsforgalomban a 20 éves férfi, a barátja által vezetett személygépkocsival Nyíregyháza felől Debrecen irányába tartott a 4-es számú főúton. A fiatalok sérelmezték, hogy az előttük haladó jármű vezetője a megengedett legnagyobb sebességhatárt betartva közlekedik, ezért szorosan mögötte haladva megpróbálták a gyorsabb haladásra kényszeríteni.

Mikor Újfehértót elhagyva egy egyenes útszakaszhoz értek, a sofőr a gépjármű előzésébe kezdett, majd amikor a személygépkocsi mellé ért, az „anyósülésen” helyet foglaló gyanúsított a lehúzott ablakon kitartott egy gáz-riasztó fegyvert, és célzott lövést adott le az autó motorháztetője irányába.

A vétlen sofőr a lövéstől megijedt, és lehúzódott az útpadkára, majd a rendszám leolvasása miatt követni kezdte a fiatalokat. Szerencsére sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett, azonban a gyanúsított szándékosan balesetveszélyes helyzetet teremtett.

A lövöldöző fiatalt Debrecenben kapták el, és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyészség indítványozza a közfelháborodásra alkalmas szándékos bűncselekmény miatt a fiatal férfi letartóztatását, mert alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen gyanúsított társát, vagy a tanúkat megfélemlítené, befolyásolná.

- Dr. Borsodi-Buss Emese, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában