Helyi közélet

2008.09.22. 17:52

Ülésezik a városi közgyűlés Nyíregyházán

<p>Nyíregyháza - Az áramszünet miatt késve, a megyei könyvtár kamaratermében kezdődik meg a nyíregyházi közgyűlés.</p>

17:52: Várost építeni nemcsak saját erőből, hitelből vagy kötvényből lehet, de ilyen döntésekkel is – mondta Giba Tamás alpolgármester, aki szerint sok év eredménye a tőke idevonzása. A képviselő-testület egyhangúlag fogadta el az előterjesztést, mely egy elvi hozzájárulás ezen beruházások elindulásához.

17:38: Ajtay-Horváth Magda (Fidesz) szerint nagyon fontos, hogy a piac átalakítása kapcsán minden egyes mozzanatról értesítsék a lakosságot. Jászai Menyhért (Fidesz) attól óvta a testületet, hogy ne kövessék el azt a hibát, hogy a lakosság érdekei háttérbe szoruljanak a befektetőkével szemben. Fesztóry Sándor (Fidesz) a Görgey utcában élő kérését tolmácsolva elmondta: szeretnék a szabályozási tervet módosítani, s csökkenteni a beépítési minimumot.

Földesi István, a Függetlenek Egyesülete frakcióvezetője szerint örvendetes, hogy ekkora az érdeklődés Nyíregyháza iránt. Ez visszaigazolja az eddigi törekvéseiket, melyek a városfejlesztésre irányultak. Fontosnak tartják, hogy elinduljon az előkészítés, hogy azután a lakossággal konzultálva alakuljanak ki a végleges tervek. A Sóstón tervezett szálloda kapcsán elmondta: ha az megépül, számos parkoló szűnik majd meg, ezeket mindenképpen pótolni kell.

Dr. Vinnai Győző (Fidesz) azt mondta, valóban fontos lenne Sóstón egy minőségi szálloda megépülése, hiszen javítaná az élményfürdő és a parkfürdő látogatottságát. A piaccsarnokkal kapcsolatban kiemelte: a lakossági fórumokon mindent őszintén mondjanak el, hogy az őstermelőket ne érje hátrány.

17:05: A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása a következő napirendi pont. Befektetők érdeklődnek egy, a Sóstógyógyfürdő, Berenát utcán lévő terület, illetve a Kossuth utca - Vay Á. körút sarkán lévő terület iránt, mindkét helyen szálloda épülne. Az önkormányzat pályázatot írt ki a jelenlegi piaccsarnok fejlesztésére, hasznosítására. A fejlesztés több telek összevonását igényli, s ott a piaccsarnoknak, a szabadpiacnak és egy bevásárlóközpontnak egy épülettömbben való elhelyezését javasolja.

16:55: Korábban a testület nem fogadta el azt az előterjesztést, mely szerint az önkormányzat eladna egy olyan utat, mely az Ipari parkban található és amely körül olyan területek vannak, melyeknek ugyanaz a tulajdonosa és melynek semmilyen funkciója nincs. Dr. Hajzer László (Fidesz) nem érti, miért van erre szükség. Szerinte ez az eladás összefüggésben van azzal a javaslattal, mely a polgármesteri hatáskört az eddig 10 millióról 15 millió forintra növeli. Csabai Lászlóné visszautasította a burkolt vádakat és azt kérte, hogy ha Hajzer Lászlónak bizonyítékai vannak arra, amit sugallt, azokkal álljon elő.

Giba Tamás alpolgármester elmondta: nem érti, miért kell gátolni egy nyíregyházi vállalkozót, aki már megvett egy területet, aki így rosszabb feltételekkel dolgozhat. Csabai Lászlóné polgármester azt mondta: ép ésszel nem tudja felfogni, hogy miért érdeke a Fidesznek megakadályozni egy olyan, mintegy háromszáz méter hosszú út eladását, melyből a városnak soha nem lesz haszna, de amit ha nem adnak el, folyamatosan gyommentesíteni kell. A testület végül elfogadta az előterjesztést.

16:49: Palicz György (Fidesz) szerint ez a rendezvénysorozat már régóta hiányzott Nyíregyházáról. Sok ilyen rendezvényre lenne szükség, amit mind a két oldal támogat, mert ilyenkor le lehet tenni a csatabárdot. Moskovits Károly (MSZP) is azt tartja a legfontosabbnak, hogy arra törekedjenek: a rendezvénysorozat mindenkihez és mindenkinek szóljon. Korábban volt a múzeumban Krúdy-kiállítás, ennek a visszaállítását javasolta a képviselő, illetve a gasztronómiai programok továbbfejlesztését tartotta célszerűnek.

Dr. Szemán Sándor jegyző szerint a városban működő éttermekkel összefogva meg lehetve valósítani egy torkos csütörtökhöz hasonló eseményt, egyrészt népszerűsítve a Krúdyhoz köthető kulináris élvezeteket, illetve a Nyíregyházához való kötődését, másrészt elérve, hogy ne csak a VIDOR fesztivál alatt legyen pezsgő a város, hanem az év más időszakaiban is. Dr Jeney István (MSZP)azt hangsúlyozta, hogy Krúdy-t olvasni is kell, nemcsak ünnepelni, mert sokat tanulhatunk tőle. Dr. Hajzer László (Fidesz) azt mondta, bár mindenki lelkes híve az ünneplésnek, ne felejtsük el, hogy már csak 29 nap van a jubileumig, ezt a napirendet jóval korábban kellett volna elfogadni.

A múzeummal kapcsolatban Csabai Lászlóné elmondta: számára érthetetlen, hogy a megyei önkormányzat miért nem nyújtotta be a már elkészült pályázatát a Regionális Operatív Programba, melyen a kulturális örökség védelmére lehetett volna forrásokat nyerni, s melyen például Hajdú-Bihar és Jász-Nagykunk-Szolnok megye is több száz millió forintot nyertek. Azt mondta, egyeztetnek a megyei közgyűlés elnökével arról, hogy a múzeumban hogyan kerülhetnének méltóbb körülmények közé az ott elhelyezett értékek.

15:50: Csabai Lászlóné arra kéri az egyéni körzetek képviselőit, hogy írják le: mit tartanak fontosnak 2009-ben. Novemberben a költségvetési koncepció mellékleteként kerülne a képviselők elé az a tervezet, mely a legfontosabb felújításokat tartalmazná. Így hamarabb ki lehetne írni a közbeszerzési pályázatokat, ezzel pénzt is és időt lehetne megspórolni. A testület elfogadta a tájékoztatót.

A következő napirendi pont a Krúdy-évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények szervezésére vonatkozik. Nagy László alpolgármester elmondta: szeretnék megjelentetni Krúdy Nyíregyházáról szóló írásait, az író születésnapján a város valamennyi középiskolájában az első óra egy rendhagyó irodalomóra lenne, ahol Krúdy Gyulával foglalkoznának a diákok. A többnapos rendezvényről a lehető legtöbb csatornán informálnák a lakosságot, annak érdekében, hogy a városlakók nagy része részt vegyen az eseménysorozaton.

Ajtay-Horváth Magda (Fidesz) azt mondta: nagy lélegzetvételű programsorozatot vázolt fel az alpolgármester, a rendezvénysorozat programjának kialakítása során pedig gyakran egyeztettek, s javaslataik megjelennek annak végső formájában is. Oda kell figyelni arra, hogy a lakosság lehető legszélesebb köre vegyen részt a rendezvényeken, s ne váljon belterjessé – mondta.

Marinka Viktor (Fidesz) azt mondta: a rendezvénysorozat méltó Krúdyhoz. Azt kérdezte, miért nem lehetett azt a programsorozatot megkoronázni azzal, hogy posztumusz díszpolgári címet adtak volna idén Krúdynak, hiszen a születésének és halálának is kerek évfordulója van? (Korábban ezt a javaslatot a városvezető koalíció elutasította – a szerk.)

15:39: A Vay laktanya kapcsán felmerült tömegközlekedési probléma kapcsán Giba Tamás alpolgármester elmondta: módosították a buszmenetrendet, s azt a diákok órarendjéhez igazították. Vasárnap a vasútállomástól van járat, így a kollégisták is könnyebben el tudnak jutni az intézménybe. Néhány hét után összegzik a tapasztalatokat, s ha kell, módosítanak a buszjáratok menetrendjén, mely nemcsak az iskolások, de a Kertvárosban lakók életét is megkönnyíti. A testület egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.

A következő napirendi pont tájékoztató az önkormányzati intézmények felújításáról. Közel 60 intézményben zajlottak, illetve zajlanak felújítások, mintegy 700 millió forint értékben, ez jóval több, mint amennyit erre a célra eredetileg szántak.

Dr. Vinnai Győző (Fidesz) azt kérdezte, hol tartanak a felújítások? Az iskolai tanév kezdetére két munka kivételével mindenütt befejeződtek a felújítások – hangzott a válasz, a Margaréta óvoda és a Toldi utcai orvosi rendelő átalakítása a III. negyedévben valósul meg. A számlák kifizetésében a határidő nagyrészt szeptember 15. volt. Benyújtott, de ki nem fizetett számla jelenleg nincs.

15:12: Az idei tanév indításával kapcsolatos feladatok módosítása a második napirendi pont. Dr. Vinnai Győző (Fidesz) elmondta: az általános iskolákban megállt a gyereklétszám-csökkenés. Felhívta a figyelmet az esélyegyenlőség biztosítására és a tehetséggondozás szükségességére. Kiemelte: sok a tehetséges gyerek, akik színvonalas egyetemekre járnak, ám nem jönnek vissza, nem tudja a város megtartani a tehetségeit. Minden harmadik gyerek nem önkormányzati iskolába jár, ők egyházi, alapítványi vagy gyakorló intézményekben tanulnak. Az oktatás a jövőt határozza meg, ezért kell rá figyelnünk.

Fesztóry Sándor (Fidesz) kiemelte: új helyzetet teremtett a korábbi Vay laktanya iskolává alakítása, hiszen meg kell oldani az odajáró gyerekek utaztatását.

Szokol Tibor, az MSZP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy kicsi a szakképzésben részt vevők aránya, Felberman Endre a nem nyíregyházi tanulók magas (55) százalékára hívta fel a figyelmet. Azt javasolta: vizsgálják meg, a környékbeli iskolák milyen kihasználtsággal működnek. Kérdés, nem ilyen elszívó hatás mellett nem teszi-e tönkre a nyíregyházi intézményhálózat a környék iskoláit.

14:28: A távhő árával kapcsolatban Csabai Lászlóné polgármester elmondta: ugyanazt tudja ismételgetni mint amit korábban is elmondott. Két szakmai bizottság is hivatott arra, hogy a távhő árával foglalkozzon, a Városüzemeltetési Biztottságban és a Nyírtávhő Felügyelő Bizottságában is van lehetősége az ellenzéki képviselőknek arra, hogy javaslataikat elmondják. Érzelmek és indulatok helyett tényekkel kellene foglalkozni - mondta, és hozzátette: 2004 és 2005 között a lakossági árbevátel 5%- kal nőtt, 2006-ban kevesebbet fizettek be az emberek, mint  az azt megelőző évben, a 2007-es befizetés pedig 16%-kal haladt meg a 2006-ost. Dr. Hajzer László a Fidesz frakcióvezető-helyettese: hiába vesznek részt ezen bizottságokban, ha ott kisebbségben vannak,  csak a morgás jogával élhetnek. Giba Tamás alpolgármester azt mondta, az ellenzék egyetlen szakmai felvetést sem tett, így meg sem történhetett az, amiről Hajzer László beszél: egyetlen javaslatukat sem szavazták le, ugyanis nem is voltak javaslataik.

13:42: Napirend előtt Csabai Lászlóné polgármester a VIDOR fesztivál szervezéséért a Móricz Zsigmond színház társulatának, illetve az intézmény igazgatójának, Tasnádi Csabának mondott köszönetet, a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat lebonyolításáért pedig a Váci Mihály Művészeti, Kulturális és Gyermekcentrum igazgatója, dr. Szathmáryné Sipos Ildikó munkáját köszönte meg. A polgármester beszámolt a már győztes Integrált Városfejlesztési Programról, illetve elmondta: az Agora projekttel kapcsolatban még nem született döntés. Lezárult az iskolapályázat, ám ezen Nyíregyháza nem nyert, mint ahogyan egyetlen nagyváros sem. Útépítési és iskola-felújítási pályázatok vannak még függőben – ezekről várhatóan decemberben születik döntés.     

Dr. Vinnai Győző, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: örülnek annak, hogy sikeresek voltak a már említett rendezvények, egyet értenek azzal, hogy ezeket támogatni kell. Azon érdemes elgondolkodni, hogy lehet a két említett eseményt egymáshoz közelebb hozni, azért, hogy országos hírűvé, turistacsalogatóvá váljanak. Kifogásolta viszont, hogy hiányoznak az egyeztetések a városvezető koalíció és az ellenzék között. Elmondta, mit üzentek az emberek a városvezetésnek arról a fórumról, melyet a Jósavárosban rendezett három fideszes politikus az elmúlt héten távhő-ügyben. Az emberek szerint a városvezetés nem mer ilyen ügyekben fórumot rendezni, s nem tudják, mi lesz a sorsa a szolgáltató által felhalmozott pluszbevételeknek.

Fesztóry Sándor (Fidesz) szintén az egyeztetést hiányolta, illetve azt kifogásolta, hogy Nagy László alpolgármester a sportbizottság nevében egyeztetett időpontot, erreől pedig ő, mint a sportbizottság elnöke, semmit sem tudott.

13:35: A képviselők kézzel szavaznak majd, napirenden összesen 23 napirendi pont szerepel.

Kapcsolódó cikkek:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában