Helyi közélet

2008.10.25. 09:13

Az ingyen parkolás szabályai

<p>Amióta Nyíregyházán központba került a parkolás kérdése, azóta az autósok minden reggel vadászatra indulnak. <B>Nita jegyzete.</B></p>

Nyíregyháza belvárosában nem egyszerű ingyen parkolni, ezt könnyen beláthatja az, aki próbálta már korábban. Azért mindig vannak kiskapuk a parkolás útvesztőjében és akad egy-két hely, amit érdemes reggelente célba venni.

Tegyük fel, van egy autósunk, aki fejben végig „zongorázta” már a lehetséges helyeket, és képzeletben már le is parkolt – persze ingyen és bérmentve. Az egyetlen gond, hogy sokan mások is hasonlóképpen gondolkoznak, és ilyenkor megindul a vadászat a pénztárca-kímélő megoldásokért.

A probléma általában nem is az elgondolásnál kezdődik, hanem ott, hogy a legtöbb ingyen parkolóhely már korán reggel dugig van, sokszor fordul elő, hogy éppen az ember orra elől halásszák el az utolsó lehetséges zugot, ahová még pont befért volna a kocsi. Ilyenkor jön a körözés, hátha valaki meggondolja magát és szeretne továbbhaladni. Néhány megtett hiábavaló kör után érdemes azonban belátni, hogy senki sem óhajtja átadni a helyét, egészen a munkaidő végéig.

Hatásos lehet ebben az esetben egy „B” terv kidolgozása, azaz más parkoló felkutatása, ahol ismét kezdődik a küzdelem a megmaradt helyekért. Létezik egy szabály, ami a „ki tette ki az indexet hamarabb” elven működik, de ha valaki ingyen parkolóra hajt, szemtelenül be kell tenni a kocsit az üres helyre a másik előtt – ha jelezte szándékát, ha nem. A sebesség ilyenkor vetekszik azzal, amikor a sas lecsap áldozatára, hiszen ha nem vagyunk elég leleményesek, akkor ismét marad a körözés, és a reményekkel teli pillantás a többi parkoló autó felé.

A vadászat sikeressége tehát csak rajtunk múlik, és szemmel látható, hogy Nyíregyháza számos autósa minden reggel harcba száll a szabad parkolókért. Ha mégsem járunk sikerrel, akkor viszont hajlamosak vagyunk képtelenebbnél-képtelenebb helyeken hagyni a járgányt, egyszóval, mindent megteszünk a pénztárca-kímélő megoldások érdekében.

- K.A. -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában