Lennék inkább remény

Ha – isten ne adja – valaki megkérdezné tőlem, hogy mi szeretnék inkább lenni, egészségügyi miniszter, kórházigazgató vagy beteg, akkor minden bizonnyal kérnék még egy választási lehetőséget.

Miniszter nem lennék, mert a világon még sehol sem találták ki azt az egészségügyi rendszert, ami mindenkinek megfelel, amelyben az orvos, a szakdolgozó és a beteg is jól érzi magát, s mindeki azt kapja, amit joggal elvár. Az orvos és munkatársai tisztességes fizetést, jó munkakörülményeket, szakmai és erkölcsi megbecsülést. A beteg színvonalas egészségügyi intézményt és ellátást, figyelmes, lelkiismeretes, meg- és hozzáértő orvosokkal, szakdolgozókkal. Mindezt persze úgy, hogy a lehető legkevesebbel járuljon hozzá a nagy közöshöz és „hálásnak” se kelljen lennie. Utópisztikusnak hat.

Kórházigazgatóként nem vágynék a politikai döntések állandó változásaira, az okkal vagy ok nélkül elégedetlen kollégák és betegek gondjaira, igényeire, a megoldhatatlan, ám tornyként magasodó nehézségekre, az üres pénztárca feletti öröködésre. A folyamatos kötéltánchoz kötélidegek kellenek. Elég riasztó.

Lehetnék még beteg...

Mégis inkább maradok, ha tudok, egészséges. Miért? Pontosan azért, mert nincs olyan egészségügyi rendszer, ahol én, meg az engem kezelő orvos, nővér is jól érezné magát. Mindannyiunk kiszolgáltatott, fusztrált. Olykor azért megéljük a sikert, az örömöt, és mégiscsak reménykedünk.

Mindezek alapján lennék inkább remény. Igaz, ez nem elvégzendő feladattal járó munka, de sokáig élnék.

• Néha a kórházak is infúzióra várnak
• Ahogy újságíróink látják a világot >>

- Bednarik Mónika -