Helyi közélet

2009.02.23. 17:34

Gondos Csütörtök Nyíregyházán

17:32: A Gondos Csütörtökön

rászorulóknak

segíthetünk

Új kezdeményezést indított

el Nyíregyháza

önkormányzata a február 26-án

megrendezendő Torkos

Csütörtök kapcsán, a

Gondos Csütörtök nevet

viselő akció a nehéz

helyzetbe került embereknek szeretne

segíteni. A város

önkormányzata és a

Rászorulók Követei arra

kérik majd az akcióban

résztvevő étterembelátogatókat, hogy a

számlán megspórolt összeg egy

részét ajánlják fel a

rászorulóknak.

Az akcióban részt vevő

éttermek és a

Rászorulók Követei tegnap

részt vettek a

Városházán tartott

sajtótájékoztatón,

ahol Csabai

Lászlóné

polgármester elmondta:

Nyíregyháza szolidáris

város, így bízik abban, hogy sokan

vesznek majd részt az akcióban.

Hangsúlyozta: nem szabad megfeledkezni

azokról, akik fél áron sem

torkoskodhatnak. A Gondos

Csütörtök felhíváshoz

tizenöt nyíregyházi

étterem csatlakozott, a

kezdeményezés

népszerűsítésében a

Rászorulók Követei, a

város ismert és neves polgárai

segítenek, akik között találunk

színészt,

újságírót, sportolót

és önkormányzati

képviselőt. A követek

ellátogatnak a kezdeményezésben

részt vevő éttermekbe,

segítenek a felszolgálásban,

és felhívják a vendégek

figyelmét az adományozási

lehetőségre.

Az adományokból

étkezési utalványokat

vásárol az önkormányzat,

melyeket civil szervezeteken keresztül juttat el

azokhoz, akik nem részesülnek

segélyben, de

rászorulnának.

11:45: A város

önkormányzata azt kéri az

akció napján étterembe

látogató

"torkoskodóktól", hogy a

számlán megspórolt összeg

felét ajánlják fel a

rászorulóknak -

tájékoztatták hétfőn a

Független Hírügynökséget a

szervezők.

A Magyar Turizmus Zrt. negyedik alkalommal meghirdetett

akciójához február 12-ig csaknem

1200 vendéglátóhely csatlakozott.

A rendezvényt minden évben a

néphagyományon alapuló,

Hamvazószerda utáni napon tartják,

ami ebben az évben február 26-ára

esik. A gasztronómiai

kezdeményezéshez olyan éttermek

és vendéglátóipari

egységek csatlakozhatnak, amelyek

vállalják, hogy ezen a napon 50

százalékos kedvezményt adnak a

vendégeiknek az á la carte

kínálatukból, ami az

ételekre és italokra egyaránt

vonatkozik.

Nyíregyháza

önkormányzata csatlakozva a

gasztronómiai akcióhoz, helyi

jótékonysági akciót szervez

Gondos Csütörtök néven.

A kezdeményezés célja, hogy az

étterembe látogatók

ajánlják fel a számlán

megspórolt pénz felét a

rászorulók javára. A

szervezők tájékoztatása

szerint a Gondos

Csütörtökhöz több

nyíregyházi étterem is

csatlakozott.

Az éttermekben elhelyezett

adománygyűjtő ládákba

beérkező pénzt az

önkormányzat szigorú

feltételek mellett ajánlja fel a

város rászorultjainak. Az

adományokból étkezési

utalványokat vásárolnak, amelyeket

civil szervezeteken keresztül juttatnak el a

munkahelyüket elvesztő

nagycsaládosokhoz.

A Magyar Turizmus Zrt. négy évvel

ezelőtt elindított Torkos

Csütörtök akciójának

sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint

hogy 2006 óta megduplázódott a

csatlakozó éttermek száma. (

2006-ban 400, egy évvel később

már 700, tavaly pedig már csaknem 1100

vendéglátóhely vett

részt a kezdeményezésben). A

tavalyi felmérés szerint a

vendégek előre lefoglalták az

asztalok 80 százalékát, és

voltak olyan helyek is, ahol hetekkel korábban

elfogytak a helyek. A Magyar Turizmus Zrt.

becslése szerint a tavalyi akcióban 180

ezer vendég "torkoskodott"

országszerte.

A csatlakozott éttermek listája a www.menjunkenni.hu honlapon

érhető el.

Az akcióban részt vevő

éttermek és a Rászorulók

Követei Nyíregyháza

Önkormányzata

meghívására ma 16:00 órakor

sajtónyilvános esemény

keretében mutatkoznak be a

Városháza Krúdy-termében,

ahol egyúttal egyeztetést folytatnak a

26-i programról. Az eseményről

négy óra után mi is

beszámolunk.

Kapcsolódó cikkek:

Torkos csütörtök

Szabolcs-Szatmár-Beregben:

étteremlista

  • Az ország

  • összes Torkos Csütörtökben

    résztvevő éttermét itt

    találja!

  • Torkos csütörtök után

    tésztaszerda - Szabolcs-Szatmár-Bereg

    megyében is

  • Másfél hónap múlva

    ismét Torkos Csütörtök

    - Száraz Ancsa -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában