2009.03.07. 10:31
Lepje meg hölgyismerőseit nőnap alkalmából!
<p>Válogasson szebbnél szebb, humoros, vagy<br /> épp szerelmes üzeneteink közül,<br /> és küldje el hölgyismerőseinek!</p>
Te nő vagy, én férfi. Hogy
érthetnék meg egymást? Hisz
mindketen mást akarunk - én
téged - te engem.
Te vagy a szín középen,
Az életemben, s bennem,
Nélküled szürke lenne minden,
Boldog Nőnapot Szerelmem.
Én nem hasonlítlak az angyalokhoz: asszony
vagy, nő vagy, ezért áldalak, mert
úgy szorítsz forrón, sírva,
magadhoz, hogy embernél több leszek
általad.
Rojtos lett már a ruhám,
Rózsacsokrot szedtem már.
Édesanyámnak készítem,
Szalagokkal díszítem.
Adom Neki Nőnapra,
Legyen neki szép napja.
Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek Életünk
köszönhetjük. Ki mindent Megtesz
értünk, a nő, Dajkál, ápol,
És felnevel ő. Hálánk
szálljon Lányra, anyára, Ki a
családot Összetartja. Szépséges
nők, Jó asszonyok, Kívánunk
boldog, Víg nőnapot!
Minden évben eljön ez a nap,
Melyre a férfiak nagyon várnak,
Hogy elmondhassák a nőknek,
Mennyire szeretik őket!
Mire mennénk nélkülük
Ha ők nem lennének nekünk?
Valljuk be hát bátran,
Nem sokat érne az életünk!
Tiltakoztam, miért vagy más, Távol
éreztelek tőlem, Rájöttem, az vagy,
Mi hiányzik belőlem!
Egy Angyal jött le hozzám, S a nap is
belesárgult szemei láttán, A
Rózsabokrok es szégyenkeztek mikor
érezték illatát,
Mosolyától még a virágok is
kinyílnak, Melyek eddig a télben aludtak, Ez
az angyal nemmás mint te kedvesem, S remélem
végigkíséred életem!
"A nõ: tetőtől talpig élet. A
férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és
halott, úgy, amint két-kézzel
megfogadhatod; a férfié; minderről egy
csomó kétes bölcsesség, nagy
könyv, zagyva szó...”
A nõ azt akarja, hogy ok nélkül,
"miért" nélkül szeressék: nem
azért, mert szép vagy jó, vagy kedves,
vagy művelt, vagy elmés, hanem azért,
mert olyan, amilyen. Nekem így vagy
tökéletes!
Te vagy a nő! Te nem vagy ember és nem
közülünk való. A
becézés és imádás
új szavait találtuk ki érted, a
halál új formáit, és szaggattuk
az élet kereteit, hogy Te többet élhess.
Hegyeket bontottunk le, hogy messzibb lássál.
Kitaláltuk a telefont, hogy felhívhassad
ágyadból a kedvesedet. Hajót
csináltunk, hogy megállhass az esti
szélben a jachton, lila fátylakban,
kissé hunyorítva a szemed.
Megépítettük a szibériai
expresszt, mert hátha egyszer kedved lesz arra
járni. Komoly nagy népek jogrendszert
alkottak, hogy Te egyszer megtaposd. Isteneket faragtunk
és hittünk, hogy érted megtagadjuk
őket, s túl minden képén az
Istenségnek, mellünket verve feléd
tartottuk ajkainkat: Te vagy a Fény!
Ha beköszönt a Nőnap, virágot minden
nő kap, de kívüled nincs egy sem, akit
köszönt a versem, mert tollam ahhoz írja,
Ki szerelmemet bírja, – s mert Te vagy,
én virágzó Angyalom, a
„virágot” éppenhogy én
kapom – a ma lévő illusztris
névnapon. . .
Csoda vagy, mit ma sem értek, Nem holtig tanulni
azonban vétek.
Ha Isten a nőt a férfi urává
akarta volna tenni, Ádám fejéből
vette volna. Ha rabszolgájává, a
lábából. Ámde
oldalából vette, mert
élettársává, egyenlő
párjává akarta.