Polcpénz a zsebben

Az abszolút globalizmus és a

gazdasági verseny

mindenhatóságának

hívői (egyébként éppen

megbukó) elveik szerint ez nem olyan gond,

hiszen „kaja” mindig lesz a nagy

bevásáráló

központokban. Az ország

többsége azonban lassan eszmél, hogy

azért mégis csak jobb a hazai, meg

aztán az is jó, ha nem marad munka

nélkül a magyar gazda, mert nem

mindegy, hogy jövedelemhez jut vagy

segélyért áll sorban.

A sokáig ámulattal emlegetett

multinacionális kereskedelmi

cégek mint valami legyőzhetetlen

dinoszauruszok telepedtek rá az

értékesítési

csatornákra, s

erőfölényük, azaz

vásárlói

tömegük tudatában kezdték

diktálni a feltételeket. A

beszállítók az

önköltségi ár

határán táncolnak,

állják a számlát

azokért a kiadványokért,

amelyekkel eltömítik a

postaládákat, vagy éppen fizetik a

polcpénznek elkeresztelt díjat, hogy

egyáltalán ott lehessenek a

fogyasztói társadalom

„szentélyeiben”. No és persze

ott a táskás pénz, amit

időnként az illetékes vezetők

asztala alá kell csúsztatni ahhoz, ne

legyen fennakadás az újabb

megrendelésekben.

Na ennek a rendszernek dobott kesztyűt a

szociális bolthálózat,

amely nem lesz, nem lehet versenytársa a

bevásárló

központoknak, de a magyar

vevőknek választási, a

termelőknek pedig új piaci

lehetőséget kínál.

- Nyéki Zsolt -