Hajlék és megértés nélkül

Mindenütt jó, de a legjobb otthon –

sóhajtunk fel boldogan, amikor több napos

távollét után

hazaérkezünk lakásunkba. A

megszokott tárgyak körében

érezzük igazán jól magunkat,

számunkra az otthon jelenti a

biztonságot, a nyugalmat.

Több száz olyan

honfitársunk él azonban a

környezetünkben, akiknek a megszokott

tárgyat egy játszótéri pad,

egy fekhellyé lapított

kartondoboz, vagy éppen egy meleg

vezeték jelenti. Hajlék

nélkül tengetik mindennapi

életüket, hol a szemünk előtt a

belvárosban, hol szemérmesen

elbújva kint az erdőben.

Szomorú sorsukról ne mondjunk

ítéletetet, ne törjünk

pálcát felettük, hiszen sohasem

tudhatjuk, kinek mit hoz a holnap. Az biztos, a

több napos borosta, a szakáll, az

ápolatlan külső mögött, a

szakadt ruházat alatt tragikus emberi sorsok

rejtőznek.

Megoszlik a közvélemény a

hajléktalanokkal kapcsolatban. A

szánalom, a lenézés, az

együttérzés, a megvetés

érzése keveredik az emberekben. A

legtöbben átérzik nehéz

helyzetüket, de nem tudják elfogadni

magatartásukat. Sokan ugyanis úgy

vélik: kilátástalannak

tűnő életük sem adhat

felmentést arra, hogy szeméthegyeket

hagyjanak maguk után, parkokban és

köztereken végezzék el gyermekek

szemeláttára kisebb-nagyobb dolgaikat. Az

emberek segítenének is rajtuk egy-egy

pénzérmével, ám a

zaklatássá váló

kéregetésük már

visszariasztó.

Lehet, hogy a többség megértőbb

lenne, ha látná: a

hajléktalanok is akarják, s

készek is tenni azért, hogy sorsuk

valamelyest jobbra forduljon.

- M. Magyar László -