Helyi közélet

2010.11.23. 11:34

Sikeres uniós project Rétközberencsen

<p>Rétközberencs - Eredményesen zárult az európai uniós forrásból megvalósuló képzési project, melyben a Rétközberencsi Várda-baromfihús Kft. munkatársai vettek részt. A projekt fő célja a szakmai ismeretek bővítése a munkavállalók körében, valamint a munkahelyek stabilizálása.</p>

A pályázat során elnyert vissza nem térítendő támogatásból  4 különböző akkreditált képzés valósult meg. A képzések során a munkakörökhöz illeszkedő ismereteket sajátítottak el a dolgozóink, az uniós szakmai képzés júliusban indult programjában – mondta Tóth Csaba ügyvezető igazgató.

Az üzem 90 dolgozója, 30-30 fős csoportokban kezdte a szakmai ismereteket bővítő tanfolyamokat. A munkavállalók két kurzust végeztek el: a Húsipari betanított munkás program a szakmai ismeretek bővítését, az általános programok (Kommunikáció a munkában, Stresszhelyzet-kezelés a munkahelyen, Környezetvédelmi ismertek) pedig egyéb készségek fejlesztését szolgálták. Adolgozók, 400 órás húsipari betanított munkás képzésben vettek részt. A 120 órás elméleti foglalkozás mellett, 280 órás gyakorlati oktatásban vettek részt a dolgozók.

175 tanúsítvány

A képzést a baktalórántházai Rosava Bt. felnőttképzési intézmény végezte.A pályázat során megvalósuló képzések nyújtotta szakmai és általános kompetenciákat fejlesztő ismeretekkel a társaság célja az volt, hogy munkavállalóinkat hozzásegítsük munkájuk minél magasabb szakmai szinten történő elvégzésére. Elősegítve ezzel a cég megrendeléseinek, magasabb színvonalon történő teljesítését. Másrészt a támogatás révén a munkahelyek stabilizálására, megőrzésére is lehetőség nyílt. A képzések eredményes befejezése után összesen 175 darab tanúsítványt osztottak ki. A program 2010. november 18-án ünnepélyes rendezvénnyel zárult.

–Úgy vélem, hogy a képzések sikeres megvalósítása a munkavállalóink és a társaságunk közös érdeke. Hozzájárul a hatékonyabb munkavégzéshez, s ez által a vállalatunk eredményességének növeléséhez. Az uniós projekt másik célja a programban résztvevők munkahelyi pozíciójának megőrzése a továbbfoglalkoztatáshoz szükséges források biztosításával – mondta befejezésül Tóth Csaba ügyvezető igazgató.

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában