Helyi közélet

2011.06.24. 06:00

Döntésre éretten

<p>Üdvözlet a felnőttek világában – akár így is gratulálhatnánk az érettségi vizsgákon sikerrel túljutóknak, ám ez egyszerre elismerés és intelem. Nyéki Zsolt jegyzete</p>

Elismerés, hiszen a bizonyítványt eredményező tanulás mindenképpen fegyelmet és szorgalmat feltételez a volt maturanduszoktól. Ugyanakkor intelem is, mert bár a legtöbben más helyszínen, de folytatják az édes diákéletet, a felelősségük innentől már jogi kategória.

Sokan szakmát is szereztek a középiskolai évek alatt, számukra nagyobb a tér a döntéshez: tanulhatnak tovább, vagy munkába állhatnak – ha anno jól választottak, most számítanak rájuk egy-egy cégnél, vállalkozásnál. Sőt, a külföldi munkavállalás számukra immár bejáratott gyakorlat s út, és örömteli, ha fiatal magyar szakemberek más nációknál is megállják a helyüket.

A kettősség érzése azonban itt is felmerül: jó lenne elérni végre azt, hogy a gazdaság országos, és helyi szinten lekösse a jó munkaerőt. Jó lenne a pályakezdők elé olyan utat tárni, amely nem a keserves megélhetési küzdelemről, hanem a gyarapodás, a családalapítás és otthonteremtés esélyéről, lehetőségéről szól. Olyan célokról, amelyek kemény munkával, de elérhetőek.

Ezzel szemben olyan terhek, társadalmi konfliktusok szakadnak felnőtt kor küszöbére lépő nyakába, hogy az is fontolóra veszi a távozás hímes mezejét, aki egyébként szívében inkább röghöz, vagyis szülőföldjéhez kötött. A távozókkal pedig épp a szülőföld jövőjének egy darabkája szakad le, s vész el. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a most érettségizőkből 10-20 év múlva is minél többet köszönthessünk körünkben.

- Nyéki Zsolt -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában