2011.06.27. 11:11
Nem nyújtott segítséget a balesetet okozó sofőr Nyíregyházán
<p>A Nyíregyházi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.</p>
Május 17- én 13 óra 57 perckor az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú Ford Fiesta típusú fehér színű személygépkocsival közlekedett Nyíregyháza belterületén a Bessenyei téren, a Bethlen Gábor utca irányából a Széchenyi utca felé. A járművezető úgy hajtott be a Bessenyei tér és Széchenyi utca kereszteződésébe, hogy figyelmen kívül hagyta az "Elsőbbségadás kötelező" jelzőtáblát, nem biztosított elhaladási elsőbbséget a neki balról a belváros irányából, a Petőfi tér irányába szabályosan közlekedő segédmotor kerékpáros részére.
A motoros hogy a balesetet elkerülje, fékezett majd a kormányt balra húzva, a motort elborítva a Kölcsey Gimnázium bejárata előtt állt meg. A balesetet okozó ismeretlen személy megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre és irányba a helyszínről elhajtott. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A rendőrség kéri, hogy aki érdemleges információval rendelkezik a baleset körülményeiről, illetve az ismeretlen autóvezetőről, vagy a járműről, jelentkezzen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályán személyesen, vagy telefonon a 42/524-600/36-96- os telefonszámon. Bejelentést lehet tenni, a 107 vagy a 112 segélyhívószámok valamelyikén is.