Helyi közélet

2011.06.16. 19:26

Rádudáltak a kormányra Nyíregyházán is

<p>Nyíregyháza - Négy szakszervezeti konföderáció – az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége&nbsp; és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma – tartott autós figyelemfelhívó demonstrációt a megyeszékhelyeken csütörtökön délután.</p>

Nyíregyháza belvárosában az MSZOSZ koordinálásával közel száz autóval dudálva, zászlót lengetve tartottak tiltakozó felvonulást bő egy órán.

Mint anno, a „hőskorban”, akár a Felvonulók kérték 2011-es különkiadását is forgathatták volna. A szabolcsiak is csatlakoztak ahhoz a csütörtöki országos autós figyelemfelhívó demonstrációhoz, mely során tiltakoztak az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése, valamint a nyugdíjrendszer „egyeztetés nélküli, drasztikus átalakítása”, illetve a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen.

A megmozdulás országos és megyei viszonylatban is elérte a célját

 

– Mi is tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos dolgokon változtatni szükséges, de egész egyszerűen nem tárgyalnak velünk. Sőt, az érdekegyeztető fórumot is megszüntetik. Ennek adtunk hangot ebben a formában – mondta Markovics Tamás, az MSZOSZ megyei titkára, miközben a háttérből harsány dudaszóval adtak nyomatékot a szavainak. A Rákóczi utca, Vay Ádám körút, Hunyadi utca, Bocskai utca, Luther utca, Iskola utca, Széchenyi utca, Petőfi utca, Arany utca, Szarvas utca, Iskola utca, Országzászló tér, Bercsényi utca, Bethlen utca, Egyház utca, Rákóczi utca, Búza tér útvonalon forgalom-korlátozással szembesülhettek az ott élők, az arra járók.

– Nem igazán értik meg, hogy itthon és a világon a szakszervezetek képviselik a munkavállalókat – folytatta Markovics Tamás. – Mi nem állunk a politikai pártok oldalán, bármennyire is ezt sulykolják mindenkibe. Azzal tárgyalunk, aki ígér és tesz a munkavállalókért. Úgy gondolom, hogy a csütörtöki megmozdulás országos és megyei viszonylatban is elérte a célját. A biztosítást végző rendőrök rendkívűl segítőkészek voltak. Hogy lesz-e folytatás? Nem tőlünk függ egyértelműen, mi csak azt akarjuk, hogy tárgyaljanak velünk.

- Ladányi Tóth Lajos -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában