Helyi közélet

2011.07.28. 18:49

Ez a magyar vidék tragédiája

Nyíregyháza - Ez bizony nem az, amit az évek óta súlyos természeti csapásokat elszenvedő gazdák vártak a legutóbbi, ez év tavaszi fagykár után – ezzel, és a kormányzati intézkedések kritikáival Felső-Szabolcsból érkezett termelők kopogtattak be tegnap szerkesztőségünkbe.

Nyíregyháza - Ez bizony nem az, amit az évek óta súlyos természeti csapásokat elszenvedő gazdák vártak a legutóbbi, ez év tavaszi fagykár után – ezzel, és a kormányzati intézkedések kritikáival Felső-Szabolcsból érkezett termelők kopogtattak be tegnap szerkesztőségünkbe.– A 13 milliárdos mentőcsomag jól hangzik, de ebből ebben a pillanatban mindössze 3,7 milliárd forint az, ami ténylegesen rendelkezésre áll – vezette fel a kifogásaikat Gaál Zoltán vásárosnaményi gazdálkodó. Az áprilisi fagyok után összeállított intézkedések ellenértéke ugyan valóban több, mint 13 milliárd forint, de ebből 8 milliárd forint a hitellehetőség, amit a termés és bevétel nélkül maradt gazdálkodók nem éreznek valós segítségnek.

Íróasztal mellől

Leszámítják továbbá azt is, hogy a kárenyhítési alap 2,4 milliárdra rúgó termelői befizetésének állami (megegyező mértékű) kiegészítését az agrártárca a jövő évi költségvetés terhére kívánja megejteni. Így marad a már említett termelői befizetés és az Európai Unió 1,3 milliárd forintos de minimis kerete – bár utóbbi sem teljes egészében.

– A földművelésnél elszámolható üzemanyag-támogatás ebből a forrásból jön le, és aki a három évre szóló keretét már leapasztotta, annak kevesebb marad a fagykár rendezésére – magyarázta az intézkedések „értékcsökkenését” Gaál Zoltán. Társa, Dobos Ferenc Kisvárdáról megerősítette szavait, s nehezményezte: a fagykár pillanatában még példás igyekezet tanú lehettek, felelős szakmai vezetők, döntéshozók azonnali kertszemlére siettek, országgyűlési képviselők fogalmaztak meg közös állásfoglalást a gyors intézkedésért. Ám a gazdák úgy érzik: ezeket végül tipikusan íróasztal mellett hozták meg.

Mit mond a fiának?

Példaként említik a 2007. évi fagykár rendezését, ami után hektáronként 300 ezer forint közvetlen támogatás jutott, ezzel szemben az ideit 100 ezer forint körülire becsülik. A 13 milliárdos csomag 46 százalékos rendezésének ígéretével szemben ők 3,7 milliárdot és 13 százalékot állítanak.

– A hitel nem segítség: tavaly a jég verte el a napraforgót, az almát, a kukoricát. Almából a 60 vagon helyett 3 vagon termett, ez a költségek töredékét sem fedezte – hoz példát Dobos Ferenc, milyen terhekkel kezdte ezt az évet. Hiába jelentett vis maiort, az integrátor nem ismeri el, s mai napig követeli rajta a több millió forint értékű terményelmaradást.

– A gazdaságra 147 forintos svájci frankos hitelt vettem fel, s hogy ezt már milyen lehetetlen kigazdálkodni, az nem érdekli az üvegpalotában a bankárokat. Hová hívjam haza a fiamat az agráregyetemről? Milyen alternatívát kínálok én, kínál ez az ágazat, ez az ország neki? – teszi fel a súlyos kérdéseket.

– Az elmúlt öt év mindegyikében volt valamilyen természeti csapás: fagy, jég, fákat kidöntő vihar, belvíz, jég illetve jeges ár. A föld műveléséből élők ezt így mondják: mi Isten ege alatt dolgozunk, s kiszámíthatatlan, mikor mivel kell szembesülni – utal a kiszolgáltatottságra Labanics István Mezőladányból.

Végleg kivérezhet

– Nem igaz, hogy ingyen pénzt kuncsorognak a gazdák, ők vidéken munkát teremtenek maguknak, másoknak, és még fizetnek is érte. Ha van az államnak pénze a Hankook, a Mercedes, az Audi számára, miért nincs a nagyságrendekkel több embert foglalkoztató magyar mezőgazdaságra? – sorjázza az újabb kérdéseket.

Úgy véli: a magyar termelőnek szinte könyörögnie kell azért a pénzért, amit mások: ál-rászorultak, befektetők megkapnak. Ha az EU más tagországában egy mezőgazdasági termelő hátrányt szenved, azonnal kártalanítják – emlékeztet az uborkamizériára –, de itt mintha az lenne a cél, hogy végleg kivérezzen a „paraszt”.

Ausztriában 2,5 euró egy kiló alma, nincs is rászorulva a gazdálkodó az állami támogatásra. A magyar termelő viszont az elmúlt évek átlagában 30 eurócentet ha kapott a gyümölcsért. Ez nem egy termelő gondja, ez nem egy ágazat baja, ez a magyar vidék tragédiája – összegezték szerkesztőségünkben szomorú jövőképüket a gazdák képviselői.

Vallják: a termelők sokkal nagyobb befizetéseket vállalnak a kárenyhítési alapba, de ennek mértékét és a felhasználását osztrák mintára gazdaságokra szabottan kell megállapítani. A kifizetések előtti ellenőrzéseket sokkal szigorúbban kell elvégezni, mert a termelők társadalma sem mentes az ügyeskedőktől. A támogatást pedig legkésőbb ez év október végéig ki kell utalnia az államnak, mert hitelszerződések is a betakarításhoz igazodva járnak le.

- Nyéki Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában