Helyi közélet

2011.07.18. 15:07

Génmódosított vetőmag - Szabolcsban tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a GMO-s kukorica megsemmisítéséről

Nyíregyháza (MTI) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a földekbe került, génmódosított kukorica-vetőmag megsemmisítéséről - közölte a megyei kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalának munkatársa hétfőn az MTI-vel.

Nyíregyháza (MTI) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenkét gazdálkodó kapott határozatot a földekbe került, génmódosított kukorica-vetőmag megsemmisítéséről - közölte a megyei kormányhivatal Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalának munkatársa hétfőn az MTI-vel.Mátyás László közlése szerint a fertőzött terület egyelőre felmérés alatt áll, de az már biztos, hogy a szennyezés Nyírbátor környékén hat, Újfehértón négy, míg Fehérgyarmaton két gazdálkodót érint. Az érintettek átvették a határozatot, amelynek értelmében július 21-ig kell megsemmisíteniük a szennyezett vetőmagból kikelt kukoricát, valamint a 400 méteres, izolációs távolságon belül lévő hasonló növénytáblákat.

A szakember elmondta: a gazdálkodók a DKC 3511-es hibridkukoricát vetették el földjeikbe.

A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleménye szerint Magyarországon eddig összesen 940 hektáron kellett a növényállományt megsemmisíteni és további 2.500 hektáron is kitárcsázzák a vetést.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában