Helyi közélet

2011.11.01. 10:17

Hősi halottaikra emlékeztek Tunyogmatolcson

Tunyogmatolcs - A mindenszentekhez és a halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják. Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, és a háborúban elesett katonáik emlékművét.

Tunyogmatolcs - A mindenszentekhez és a halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják. Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, és a háborúban elesett katonáik emlékművét.A szatmári község lakói is hasonlóképpen cselekedtek. A Fehérgyarmat melletti település a két világháborúban több frontszolgálatos katonát adott Magyarországnak, kik életüket áldozták hazájukért, s halálukkor jeltelen sírokba lettek eltemetve.

Többek között ezért emelt a község lakossága 1989-ben két darab háborús mementót, mely tartalmazza azon hősök neveit, akik már nem térhettek vissza otthonaikba a távoli harcokból. A sírhelyeken szereplő pro pátria szavak pedig jelzik minden erre járónak, hogy a hazáért és szabadságért haltak meg ezek az egykori helyi lakosok. Az emlékművek a tunyogi és matolcsi részen helyezkednek el, a Szamos jobb- és bal partján.

A koszorúzás szűk családi körben történt meg egyháztagokkal, s önkormányzati dolgozókkal karöltve. A nagy beszédek, monológok helyett most a csend által előhívott ünnepi hangulat járta át a megemlékezés helyszínét.

- Széles Szabolcs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában