Helyi közélet

2012.01.24. 07:28

A kék vonal alatt

Kata gyerekkora óta ügyvéd akar lenni. Az olvasás élménye számára sokáig nem Vernét és Jókait jelentette, ő Erle Stanley Gardner könyveiért rajongott. Száraz Ancsa jegyzete

Kata gyerekkora óta ügyvéd akar lenni. Az olvasás élménye számára sokáig nem Vernét és Jókait jelentette, ő Erle Stanley Gardner könyveiért rajongott. Száraz Ancsa jegyzetePontosabban Parry Masonért, az agyafúrt ügyvédért, aki minden ügyében kalandos, de okos nyomozás árán jut el a kézenfekvő igazsághoz. Imádta az ötleteit, csodálta a logikáját, az eseteit pedig egy kék vonalas füzetben rögzítette, hogy majd alkalmazhassa a fogásait, ha ő áll a pulpituson. Sok mindenről lemondott, hogy esélye legyen, s a korábbi emelt szintű felvételiket megoldva kezdte elhinni: talán valóra válhat az álma, felvehetik a Debreceni Egyetem jogászképzésére. Édesanyja egyedül neveli őt és húgát, így kézenfekvő megoldás volt elfogadni a cívis városban élő nagynénje ajánlatát: lakjon nála az egyetem évei alatt, legalább nem lesz üres a ház.

Kata álmai néhány napja szertefoszlottak: ebben az évben csak két budapesti egyetemen lesz államilag finanszírozott jogászképzés, minden más intézményben fizetni kell. Ám ő nem tud. Az új diákhitelt csak tandíjfizetésre lehet használni, utazásra, albérletre, könyvekre már nem, családjának pedig ez is komoly gondot okoz. Egy napig sírt, majd a kék vonalas füzetet lapozgatva úgy döntött: megpróbálja. Beadja a jelentkezését és ha felveszik, dolgozni fog, hogy előteremtse a pénzt. Mert Perry Mason is azt mondaná: ha meg sem próbálod, biztosan vesztesz, de ha belevágsz, van némi esélyed. Ő pedig bízik benne, hiszen egész eddigi életét rá alapozta. Egy jó ügyvéd pedig nem hagyja cserben az ügyfelét.

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában