Helyi közélet

2012.04.22. 11:31

Kálvária a mosógéppel

Ezt a kálváriát már nem lehet lemosni rólunk. Nem is reménykedünk másban: a mi esetünkből okuljanak az emberek, nehogy hasonlóképpen pórul járjanak.

Ezt a kálváriát már nem lehet lemosni rólunk. Nem is reménykedünk másban: a mi esetünkből okuljanak az emberek, nehogy hasonlóképpen pórul járjanak.

Három éve vettünk egy Indesit mosógépet 70 ezerért a nyíregyházi Metróban.

Rendeltetésszerűen használtuk, semmi panaszunk nem volt - egészen 2011-ig. A kétéves jótállása után, de még a szavatossági időn belül „csapágyas” lett. A szerviz szakértőt küldött, aki 9 ezer forint fejében mondott véleményt. Mint kiderült, ezzel alaposan belekerültünk a slamasztikába, mert később ezt nem fogadták el, független szakértői véleményt fogadtak volna csak el. Ilyen van? Ezek szerint...

Leveleztünk az illetékesekkel, jártunk a Kormányablakban, voltunk a fogyasztóvédelemnél. Javasolták, hogy menjünk a Békítő Testülethez. De hiszen össze sem vesztünk senkivel! Mi kérjünk bocsánatot? Hová forduljunk? Menjünk a bíróságra? Sosem jártam ott. Az egészben az az elkeserítő, hogy eltelt két év, és sehol sem tart az ügyünk. Ez intő jel lehet mindenki számára.

Név és cím a szerkesztőségben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában