Helyi közélet

2012.05.09. 09:48

Május 21-ig ajánlhatjuk fel adónk 1%-át

Az adó 1%-ból sokféle, közcélt szolgáló érték képződik, képződhet. Május 21-ig van lehetőség a befizetett adónk 1%-ának a felajánlására.

Az adó 1%-ból sokféle, közcélt szolgáló érték képződik, képződhet. Május 21-ig van lehetőség a befizetett adónk 1%-ának a felajánlására.– Bár évről évre többen ajánlják fel személyi jövedelemadójuk (SZJA) 1+1 százalékát, még mindig sokan nem választják a segítségadás e formáját – tájékoztatta lapunkat Magyar Norbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtóreferense.

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatósága legfrissebb adatai szerint május 9-éig mintegy 40 ezer rendelkező nyilatkozatot nyújtottak be az adózok, és ezek feldolgozása is megtörtént. A tavalyi esztendő hasonló időszakában mintegy 5000 nyilatkozattal több lett beadva, 2011-ben 92 ezer 439 magánszemély ajánlotta fel adója 1 százalékát megyénkben, összesen 215 millió forintról rendelkeztek.

– A magánszemélyek ebben az évben május 21-ig járulhatnak hozzá adójuk 1+1 százalékának felajánlásával az általuk megjelölt civil szervezet, illetve egyház/költségvetési előirányzat céljainak megvalósításához. A megjelölhető  kiemelt költségvetési előirányzat idén is a Nemzeti Tehetség Program (technikai szám: 1823) – tette hozzá Magyar Norbert. A SZJA 1+1 százalékáról bárki rendelkezhet, aki a bevallási kötelezettségét teljesíti.

A rendelkező  nyilatkozatokat tartalmazó EGYSZA lap megtalálható a bevallási nyomtatványcsomagban, illetve letölthető a NAV honlapjáról az internetes bevalláskitöltő program részeként is. Abban az esetben, ha az adózó a bevallását vagy egyszerűsített bevallását nem papíron juttatja el az adóhatósághoz, hanem elektronikusan küldi be, annak részeként a rendelkező nyilatkozatait is eljuttathatja az adóhatósághoz elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül.

– Azoknak a magánszemélyeknek, akik bevallási kötelezettségüknek munkáltatói adómegállapítás útján tesznek eleget, a rendelkező nyilatkozatokat tartalmazó borítékra rá kell írniuk az adóazonosító jelüket és a borítékot annak ragasztott felületére átnyúlóan, saját kezűleg alá kell írniuk – figyelmeztet a sajtóreferens. A rendelkezőnek a nyilatkozatokat tartalmazó borítékot 2012. május 10-ig kell átadniuk a munkáltatójuknak. Ha az adózó a bevallását már benyújtotta, és van befizetett adója, de nem rendelkezett adója 1+1 százalékáról, ezt 2012. május 21-ig pótolhatja. Ebben az esetben a rendelkező nyilatkozatot a magánszemély postán vagy személyesen eljuttatja az adóhatósághoz egy lezárt – a rendelkező magánszemély adóazonosító jelével ellátott – borítékban, illetve elektronikus űrlapként az Ügyfélkapun keresztül.

Fontos tudni

A rendelkező nyilatkozat érvénytelen, ha a magánszemély

- az 1 % alapjául szolgáló személyi jövedelemadóját az előírt határidőig nem fizette meg. 

- a törvényben előírt határidőt (május 21.) követően küldte meg rendelkező nyilatkozatát. 

- tévesen tüntette fel rendelkező nyilatkozatán a kedvezményezett adószámát. 

- nem tett eleget bevallási kötelezettségének, ennek ellenére rendelkező nyilatkozatot tett. 

- több civil szervezet adószámát, vagy több egyház technikai számát tüntette fel.

Pályázgatok, tehát vagyok...

– Az adó egyszázalékokból származó bevételünk szinte a semmivel egyenlő – panaszolja Galyas József, a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete elnöke. Mint a civil szervezet neve is sejteti, a 2004 áprilisától működő egyesület fő profilja az állami gondozásból kikerült fiatalok segítése, szocializációja, a valódi életre való felkészítése az állami gondviselés megszűnése után.

– Szeretnénk kapaszkodót nyújtani nekik az életben történő eligazodáshoz, támogatni a rászorulókat, illetve tevékenyen javítani a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek életkörülményeit, életesélyeit. A romaintegráció, a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének növelése szintén prioritást élvez. Miként a háborúhoz – Montecuccoli után szabadon –, ehhez is három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Jelenleg a pályázati források jelentik gazdálkodásunk fő pillérét, a válság kirobbanása óta sajnos egyre kevesebb támogatót, adományozót lehet megnyerni e nemes ügy mellett. Számomra felfoghatatlan, hogy az adófizetők fele miért marad inaktív, aki pedig felajánlja adóforintjait, miért kóbor állatokat támogat a nehéz sorsú, szebb jövőre vágyó fiatalemberek helyett – fogalmazott Galyas József, a nyíregyházi székhelyű országos szervezet elnöke.

Támogatott Esély

– Az Esély Európába Alapítványt 1998-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium dolgozóinak és tanulóinak tanulását, művelődését, kulturális és sporttevékenységét, a tehetséges tanulók gondozását segítő programok kezdeményezését, szervezését segítsük, és anyagi támaszt nyújtsunk, ha szükséges.

Az elmúlt 14 évben támogattuk az iskola rendezvényeit, a sikeres tanulók jutalmazását, a vetélkedők lebonyolítását, iskolai csoportok bel- és külföldi kirándulását (Horvátország, Szlovénia, Ukrajna, Görögország, Olaszország, Lengyelország), a tanárok és a dolgozók továbbképzését, illetve az iskolarendszerű képzés beiskolázási PR és marketing tevékenységét – felelte érdeklődésünkre Bagoly Albert igazgató, hozzátéve: idén levélben hívták fel a potenciális támogatók figyelmét arra, hogy személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogassák ezeket a törekvéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában