Helyi közélet

2012.08.22. 15:19

Emlék az áldozatoknak

Nyíregyháza - Jól halad a kommunista diktatúra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatainak emlékműve projekt, bár minden fillérnek örülnének az ötletgazda Periférián Alapítványnál.

Nyíregyháza - Jól halad a kommunista diktatúra Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei áldozatainak emlékműve projekt, bár minden fillérnek örülnének az ötletgazda Periférián Alapítványnál.– Augusztus 23. a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja, ezt az Unió nem régiben hagyta jóvá – tudatta lapunkkal dr. Szilassy Géza, az alapítvány elnöke szerda délután, a Jósa András Múzeumban tartott sajtótájékoztatón. – Áprilisban már beszámoltunk arról, hogy is képzeljük el az emlékművet. A szobor helye ugyanakkor még kétséges, de a felmerült három helyszín közül a régi párt ház előtti tér tűnik a legvalószínűbbnek. A mementó megvalósításához közel húszmillió forintra lenne szükségünk, aminek nagy részét felajánlásokból és pályázatokból igyekszünk előteremteni. Ha minden a tervek szerint alakul, 2013-ban átadhatjuk az emlékművet – mondta.

Az eseményen dr. Takács Péter történész, az alapítvány titkára kifejtette miért is fontos mindez. – Sajnos a mai napig nem tudjuk pontosan hány ember esett a kommunista diktatúra áldozatául, de azt bizton állíthatjuk, hogy ma Magyarországon nincs olyan család, aki ne lett volna érintett. Megyénkből megszámlálhatatlan ember került „máljenki robotra”. Csak Nyíregyházáról több mint kétezer polgárt hurcoltak el ’44. novemberében, a szovjet gulág birodalom pedig közel hétszázezer embert nyelt el. Szomorú tény az is, hogy a hazai „kulák” üldözés nyitánya Gyulaházán történt. Sőt az első áldozat, egy ötvenegy éves földműves volt, akit felakasztottak a nyíregyházi börtön udvarán, koholt vádak alapján  – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában