Amikor a tunyogmatolcsi szilvából lekvár lesz...

Tunyogmatolcs - Szilvalekvár házilag készítve: „a legjobb, ami a tunyogmatolcsi szilvával megtörténhet!” A mondatot ismételgetve kellett rájönnöm, hogy a helytálló mondat még jobban megállja a helyét.Az év 365 napján nem csak a pálinka, aminek fogyasztása frissítő kuriózumként hathat a munkáskezeknek a Szatmár-Beregi részen, de ugyanilyen felüdülést nyújthatott akár egy szelet szilvalekváros kenyér elfogyasztása is a hazai ízekre vágyóknak. Aki ma a szilvautakon kirándul, a szilvalekvártól a híres Szatmári szilvapálinkáig sok finomságot megízlelhet, s általában meg is teszi.

„A legjobb, ami a tunyogmatolcsi szilvával történhet, ha lekvár készül belőle!”- mondta a helybeli Kisgyörgy Gyula, aki minden évben családjával, szomszédjaival együtt áldoz ennek a hagyományőrző munkafolyamatnak. Ilyenkor egész nap és az est túlnyomó részében gyermekek, fiatalok, nagyszülők ülnek le a lekvárfőző üstök mellé, amelyeket folyamatosan kevernek, míg besűrűsödik a kívánt lekvár az üstökben.

„A leszedett szilvát megmostuk, majd az udvaron felállított üstök alá tüzet raktunk, ami után jöhetett a hosszantartó keverés mindaddig, amíg az illatos lekvárt megkaptuk” - említette Besenyei Gábor, aki idén vett elsőként részt a Kisgyörgy család tradicionális lekvárfőzésén.

„Azt már külön lehet nem is kellene említeni, hogy a Szamosháton leginkább a tengerihántáshoz és a lekvárfőzéshez kapcsolódott egykoron a szórakozás, amikor az összegyűlt fiatalok daloltak, táncoltak, esetleg még zenészt is fogadtak a jobb hangulat reményében” - tette hozzá Somogyi Béla, a helyismereti kör vezetője. A hangulatra a jelenkorban sem lehetett panasz, fiatalok az idősekkel közösen beszélték át a reggeli és esti órákat a rotyogó üstök mellett, amelyekben hazánk egyik közismert gyümölcsét alakították át nevezetes különlegességünké: a valódi szatmári-beregi szilvalekvárrá.  

Széles Szabolcs