Helyi közélet

2012.09.24. 09:35

II. regionális ERDŐSZ nap Hortobágyon

Hortobágy - A Észak-alföldi régió erdészei találkoztak a hétvégén Hortobágyon. Második alkalommal vehettek részt az Országos Erdészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok-, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei tagjai az ERDŐSZ napon.

Hortobágy - A Észak-alföldi régió erdészei találkoztak a hétvégén Hortobágyon. Második alkalommal vehettek részt az Országos Erdészeti Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok-, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei tagjai az ERDŐSZ napon.Gencsi Zoltán, az OEE elnökségi tagja nyitotta meg a rendezvényt, ezt követően pedig Lomniczi Gergely főtitkár is köszöntötte a megjelenteket. Nemcsak a térség erdészeti társaságai (a Nefag Zrt. és a NYÍRERDŐ Zrt.) képviseltették magukat, de a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának munkatársai is részt vettek a programokon. Első alkalommal voltak ott az ERDŐSZ-napon az erdészeti képzést is nyújtó Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium oktatói és tanulói. A kötetlen, jó hangulatban lezajlott nap folyamán jutott idő arra, hogy az egymástól olykor nagy távolságra dolgozó szakmabeliek kicseréljék gondolataikat, tapasztalataikat. Öröm volt látni, hogy sok nyugdíjas kolléga is úgy érezte, hogy ezen a napon Hortobágyon a helye.

A rendezvényre nemcsak az erdészek, hanem a hozzátartozók is hivatalosak voltak. A legkisebbeket különféle játékos vetélkedők, népi játékok várták, és nagy sikere volt a Hortobágyi Délibáb Népdalkör, valamint a Bürkös népzenei együttes műsorának. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy senki ne maradjon éhes: a Vásár téren felállított üstökben készülő helyi, tájjelegű ételeket bárki megkóstolhatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában