Olvasónktól: Nagyszőlős helyett Nyírszőlősön kötöttek ki az oroszok

Nyíregyháza - Nagyszőlős helyett Nyírszőlősön kötöttek ki az orosz katonák.A november számomra olyan hónap, amely szép és fájó emlékeket is felidéz bennem. Anyám és a feleségem születésnapja örömmel tölt el, bár édesanyámnak már csak a temetőben tudok virágot adni.

Gyermekkori emlékek között kutatva a háborús 1944-es őszi hónapok, felnőttként az 1956-os események villannak be. 1944. október 22-én kora reggel „állapítottuk meg” nagyanyámmal és anyámmal, hogy „bejöttek az oroszok”. Megállt előttünk egy oldalkocsis motorkerékpár, rajta két katona. Kimerészkedtünk megnézni, kik is ők. A katonák oroszul kérdezősködtek, hogy „Ahol ők most vannak, az Nagyszőlős”? Nagyanyám tótul mondta nekik, hogy ez bizony nem az, hanem Nyírszőlős. Rövid időn belül teherautók, tankok, lövegek, harci járművek jöttek és álltak be a házak udvarába.

Nem adták a „bárisnyát”

Hozzánk 3 magas rendfokozatú tiszt érkezett. Nádfedeles házunk volt, a „tisztaszobába” engedtük őket. Nem volt velük gondunk, kulturáltan társalogtak velünk és egymás között is. A vasárnapi ebédnél jót nevettünk azon, hogy a tyúkhúslevesbe savanyú káposztát kértek belekavarni. Az is előfordult a környékünkön, hogy a házaknál lakó katonák szemet vetettek a hölgyekre, követelvén a „bárisnyát”, a „mieink” nem adták magukat.

Aztán ezek az oroszok egy pár nap múlva, korán reggel észrevétlenül elmentek. Állítólag eltévedtek, és tényleg Nagyszőlős volt a térképükön, nem Nyírszőlős.

Rettegtünk a lovas kozákoktól

A baj az, hogy egy hét múlva már lovas kozákok jöttek, és ezek bizony komisz katonák voltak! Anyám napokon keresztül a szalmakazalban kialakított odúban töltötte az éjszakákat. Ide bújt estére, mire a gyakorlatról a nálunk lévő szintén 3 orosz katona „hazajött”. Rettegett tőlük mindenki, vártuk, hogy mikor mennek tovább. November vége felé elmentek.

Vértől piroslott a Tisza vize

Barna csomagolópapírra nyomtatva valaki hozott egy újságot, amit Nyíregyházán nyomtattak (Magyar nép), és benne volt, hogy Debrecenben Ideiglenes Kormány alakult, de még háború van. Mondták, hogy a Tiszánál piros volt a folyó az elesett katonák vérétől. A többi már a történelemkönyvekből ismeretes.

Az ’56-os eseményeket „telibe kaptam”, második éves sorkatona voltam. Büszke vagyok arra, hogy Pesten a 9. kerületi felkelők parancsnokát, Angyal Istvánt is megismerhettem. Mint kiderült, ő is építész technikus volt „civilben”. Rövid ideig voltam a „katonája”, mert a túlerő láttán inkább a hazajövetelt választottam. A „parancsnokom” sajnos a bitófán végezte. Derék baloldali ember volt, a siralomházban Göncz Árpáddal volt együtt.

Soha nem jött haza...

Ezek jutottak eszembe e novemberi hónap apropóján. A nagybátyám augusztus elején vonult be katonának, Sóstón, fagylaltozás közben búcsúztam el tőle mint naiv kisgyerek, a viszontlátás reményében. Ungvárra szólt a behívója, soha nem jött haza. Tábori levelét és fényképét ma is őrzöm, s remélem, hogy egyszer sikerül rálelnem a sírjára valahol Ungvár környékén.

Dombóvári István, Nyíregyháza