Helyi közélet

2014.02.01. 16:40

Megújult az erdei iskola

Nagykálló - A technika térhódításával, az internet és az okos telefonok elterjedésével arányosan mind jobban felértékelődik a természet szerepe.

Nagykálló - A technika térhódításával, az internet és az okos telefonok elterjedésével arányosan mind jobban felértékelődik a természet szerepe.

A falvakat, városokat ölelő tájak egykoron az ember életének mindennapos színhelyei voltak, számos ismeretre, tapasztalatra ott tehettek szert a felnövekvő nemzedékek. A digitalizált világban élők egész nap a készülékek előtt ülnek, a monitorokat és a képernyőket bámulják, elszakadnak a természettől. Éppen ezért fontosak napjainkban az erdei iskolák, ahol a fiatalok hangulatos környezetben, kiszakadva a civilizációtól alaposabban megismerhetik a növények és az állatok világát.

A nagykállói önkormányzat is fontosnak tartja egy erdei iskola működtetését, s ezért pályázott az új Széchenyi Terv keretében arra, hogy a Harangodon található intézmény infrastruktúráját fejlesszék, valamint átalakítsák a környezettudatos szemléletnek megfelelően.

A célok megvalósítására 2012-ben 75 millió 727 ezer 392 forint európai uniós támogatást nyert a város. A beruházás során a meglévő létesítményeket a környezettudatos szemléletnek megfelelően átalakították, akadálymentesítették, vásároltak továbbá oktatási segédeszközöket, terepi bemutató eszközöket, laborfelszereléseket és oktatási bútorokat, valamint bővítették a beltéri foglalkozások eszközeit is.

A munkálatok során az egyik oktató épületet téliesítették, mégpedig környezetbarát módon: szigetelték az épületet, valamint hőszivattyús fűtési rendszert alakítottak ki benne. Megújult továbbá mind külsőleg, mind belsőleg a könnyűfém-szerkezetes szálláshely, amely szigetelést is kapott, valamint gazdagodott még az erdei iskola akadálymentes parkolóval és járdával. A szállást talajszondás fűtési rendszerrel szerelték fel, a vizet pedig immár napkollektorok melegítik fel.

A további részletek a Kelet-Magyarország 2014. február 1-jei számában, valamint a kelet.hu portálon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában