Helyi közélet

2014.09.16. 13:43

Mátészalkáért száll ringbe

Mátészalka, Nyírcsaholy - A polgármester hálás a nyírcsaholyiak szeretetéért és megbecsüléséért.

Mátészalka, Nyírcsaholy - A polgármester hálás a nyírcsaholyiak szeretetéért és megbecsüléséért.Hanusi Péter 2006-ban, 29 évesen került a polgármesteri székbe a nyírcsaholyi választópolgárok jóvoltából. 2010-ben nem volt kihívója, és a most következő, őszi önkormányzati választásokon sem lenne. Megyénk egyik legfiatalabb településvezetője azonban úgy döntött, a csaholyiaktól megértést, a szalkaiaktól bizalmat kérve a fény városában „száll ringbe” a polgármesteri posztért.

Mi áll a döntése hátterében?

Hanusi Péter: Egyszerűen arról van szó, hogy lakóhelyemen, Mátészalkán változásra, fejlődésre, közösségépítésre van szükség, pártom, a Fidesz-KDNP pedig bennem látja e célok megvalósulásának a kulcsát. Sokéves vezetői rutinom van, úgy ismerem a várost (és annak megannyi gondját, problémáját), mint a tenyeremet, ugyanakkor rengeteg jó gyakorlat, siker és hasznos tapasztalat van a tarsolyomban. Az elmúlt években Nyírcsaholyban sikerült egységet, összefogást teremteni, megerősíteni a közösséget, száműzni a mihaszna politikai kakaskodásokat. Immár mindenki a település érdekét és jövőjét tartja szem előtt, segít, amiben csak tud. Ezt szeretném megvalósítani Mátészalkán is a lakosság, az önkormányzati képviselők és az országgyűlési képviselőnk támogatásával. Mindenki polgármestere szeretnék lenni, elvtelen kompromisszumok nélkül. A jó gazda gondosságával elvégzett munkában, a nyugodt, de céltudatos építkezésben hiszek. Csak így érhető el, hogy Mátészalka újra Szatmár fővárosa legyen!

Hogyan sikerült ennyire vonzóvá és fiatalossá formálni pár év alatt Nyírcsaholyt?

Hanusi Péter: Közös erőfeszítéssel, jó csapattal, szakértelemmel, remek pályázatokkal és a kormánypárt támogató hátszelével. Amiket megígértünk, vállaltunk, azokat teljesítettük. Nyolc év alatt több mint félszáz sikeres pályázatunk volt, 1,6 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett Nyírcsaholyba! Sikerült megdupláznunk a falu költségvetését, minden használatban lévő közintézményünket felújítottuk. Mesés eredmény a vadonatúj Benedek Elek Általános Iskola, a XXI. századi, modern, jól felszerelt intézmény a település gyermekeinek második otthona. Nincsenek beiskolázási gondjaink, mert Csaholy nem elöregedő település. Megújult az idősek nappali otthona, felújítottuk az orvosi rendelőt és az óvodát, a polgármesteri hivatalt bővítettük és akadálymentesítettük. A szennyvízberuházás, a Mátészalkát és Nyírcsaholyt összekötő kerékpárút, a faluközpontban létrehozott közösségi tér szintén beszédes eredmény. A közfoglalkoztatottak értékteremtő munkát végeznek, pezseg a közösségi, a kulturális, a sportélet. Megfiatalodott a település!

Ki lesz az utódja?

Hanusi Péter: Egyedüli polgármesterjelöltként a művelődési ház igazgatója, Mihálku Attila alpolgármester indul Nyírcsaholyban függetlenként, a Fidesz-KDNP támogatásával. Alapos, lelkiismeretes, közösségi ember, aki elkötelezett a falu fejlődése mellett. Az ő személye garancia arra, hogy az általam elkezdett fejlesztési, közösségépítési munka tovább folytatódjon. Nem féltem Nyírcsaholyt, mert jó kezekbe kerül a staféta, és nemcsak fennmaradni akar ez a kiváló, összetartó közösség, hanem fejlődni is. Hálás vagyok az itt élőknek, ugyanígy szeretném kiérdemelni a mátészalkaiak bizalmát is.

KM-PI

Névjegy

Név: Hanusi Péter

Végzettség: GATE GTK – munkavállalási tanácsadó szak; Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – személyügyi szakértő, HR-menedzser; Miskolci Egyetem – jogász szak (államvizsga előtt)

Családi állapot: nős, két gyermeke van

Munkahelyek: 2001–2006 között Területi Kórház Mátészalka – humánpolitikai osztályvezető; 2006 óta Nyírcsaholy polgármestere (2. ciklus)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában