Helyi közélet

2014.12.11. 10:26

Amikor két veszélyes üzem találkozik

Nyíregyháza - A vadak vágta közben senkit és semmit nem tekintenek akadálynak.

Nyíregyháza - A vadak vágta közben senkit és semmit nem tekintenek akadálynak.

Az országúton, vezetés közben nem elég csak a szemből érkező járművezetőkre és az előttünk elterülő útszakaszra koncentrálni, hiszen egy fákkal borított terület mellett elhaladva bármikor bekövetkezhet a legrosszabb egy oldalról érkező, nemkívánatos vendég miatt is. Ekkor persze egyből felmerül a kérdés, hogy mi nem vettük figyelembe a vadakat jelző táblát, vagy pedig hiába szabályosan közlekedtünk, mégis nekünk szaladt a megrémült erdőlakó?

– A vadak sajátos tulajdonsága, hogy vágta közben senkit és semmit nem tekintenek akadálynak, erdőn-mezőn, sőt még a betonúton is áthaladnak, ha veszélyben érzik magukat – fogalmazott Pla­vecz János megyei fővadász.

– A vadásztársaságok jól tudják, hogy vadászat közben a kövesút felé nem hajthatnak vadat. Felelősséggel végzik munkájukat, lehetetlenség tehát, hogy egy efféle hiányosság okozna balesetet. Ha a két veszélyes üzem találkozik, és a rendőrségi vizsgálaton kiderül, hogy az autóvezető hibája a baleset, természetesen a saját kárán túl a vadban esett károkat is köteles megfizetni. Az őzek nem ismerik a KRESZ-t, így ha vétlen a sofőr, akkor a vadásztársaságnak is el kell viselnie a keletkező kárt – folytatta Plavecz János, majd hozzátette: – Szó van arról, hogy hamarosan újrafogalmazzák a vadbaleseteknek azt az esetét, amikor közrehatás hiányáról beszélünk. Olyankor mindkét fél saját maga kénytelen a károkat rendezni.

KM-SA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában