Helyi közélet

2015.03.17. 14:39

„ A Nagy Háború 1914-1918.” címmel - történelmi kiállítást szerveztek Nyírbogáton

Nyírbogát - Nyírbogát életében ismét egy olyan nap jött el, melyre büszkék lehetünk. Büszkék lehetünk, s elégedettek, hiszen településünk legrégebbi épületéből önkormányzatunk a közelmúltban Leader támogatásból és önkormányzati önerőből impozánsan felújított Tájházat alakított ki, melyben 2015. március 15-én megtarthattuk az első történelmi kiállítást „ A Nagy Háború 1914-1918.” címmel.

Nyírbogát - Nyírbogát életében ismét egy olyan nap jött el, melyre büszkék lehetünk. Büszkék lehetünk, s elégedettek, hiszen településünk legrégebbi épületéből önkormányzatunk a közelmúltban Leader támogatásból és önkormányzati önerőből impozánsan felújított Tájházat alakított ki, melyben 2015. március 15-én megtarthattuk az első történelmi kiállítást „ A Nagy Háború 1914-1918.” címmel.

A kiállításon látható fényképek elődeinket idézik, napi küzdelmeiket örökítik meg. Szakmai odaadásukat, emberi elhivatottságukat, patriotizmusukat, kötelességtudásukat, helytállásukat igyekeztek dokumentálni.

A kiállítást Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő úr nyitotta meg, aki elmondta, hogy:

„Magára valamit adó nép, nemzet kell, hogy emlékezzen az elődeire. Azokra, akik sokat tettek a hazáért, szűkebb környezetükért. Rájuk nem emlékezni bűn. Az ő példájukból ma is építkezni tudunk. Nyírbogáton 32 hősi halottról tudunk, akik a hazáért az életüket áldozták. Ez a tárlat képekben ad híradást a háborús eseményről, s kérem a jelenlévőket, hogy együtt emlékezzünk Tiszteljük a bátrakat! Ma délután az ország ötszáz településén szavalták el egy időben a Nemzeti dalt, így mi is csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez és Nyírbogáton Goda László 7. a osztályos tanuló szavalta el Petőfi Sándor versét 501.-ként.

A kiállításon megtudhattuk, hogy településünkön megalakult a Helytörténeti kör, melynek aktív tagja a Bilku házaspár, akiknek köszönet önfeláldozó munkájukért, hisz szívükön viselik Nyírbogát történetének múltját. A falon kifüggesztett képek az ő lelkiismeretes munkájuknak az eredménye.

A „Nagy Háború 1914-1918” kiállítójától Klicsu Ferenctől megtudtuk, hogy az itt kiállított anyag egy digitalizált változat, a modernkori technika segítségével készült, melyet számos gyűjtő út s több mint 800 egykori Magyar Királyi „bakával” készített interjú előzött meg a Kárpát-medence magyar lakta vidékein. Egyik Felvidéki gyűjtő útja kapcsán Boly községben bukkant ennek a kiállításnak az eredeti anyagára, melyet nagyon jó állapotban őriznek közel 100 esztendeje.

Dr. Simonné Dr. Rizsák Ildikó polgármester asszony megköszönte a jelenlévőknek, hogy időt áldoztak arra, hogy a Tájház első kiállításán közöttünk legyenek és együtt emlékezzenek az első világháború négy évének a mindennapjaira. Együtt emlékezzenek arra a kb. 800.000 főnyi katonaságra, akik hadifogságba estek és arra a kb. 660.000 magyar katonára, akik sohasem jöhettek haza szeretteikhez. Köszönetét fejezte ki Klicsu Ferenc áldozatos munkájáért, s reményét fejezte ki, hogy ez a tájház még számos vándorkiállításnak fog helyt adni itt Nyírbogáton.

Köszönet a szervezőknek, az aktív közreműködőknek!

- Gulyás Jánosné -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában