A lekvár a macskának se kell

Nyíregyháza - „Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?” – kérdezte Almási Miklós könyv­címe pontosan harminc esztendővel ezelőtt. Ez. Ez lett velük: velünk, amit Ulickaja mutatott meg. Almási 1985-ben még nem tudhatta, hogy majd csaknem negyedszázaddal később Ljudmila Ulickaja ír egy Csehov-parafrázist, amelyben a hajdani felesleges emberek történetét napjainkba helyezi.

Megmarad csehovinak

Az Orosz lekvár a Cseresznyéskert továbbgondolása. Egyfajta „hommage à Csehov”.

A Magyarországon is rendkívül népszerű írónő munkája nem csak az alapötletet veszi a jeles elődtől; a nosztalgia, az elrontott életek fájdalma, a beteljesületlen vágyak, az emberibb élet iránti tehetetlen sóvárgás, a cselekvésképtelenség és ezek olykor komikus láttatása, a cselekmény ellehetetlenítése úgy hajlítja a mába a történetet, hogy közben megmarad csehovinak. És ez a tragikomédia tehertétele egyben.

Ulickaja sok szereplőt mozgat egyszerre; néhányuk sorsa nem eléggé kidolgozott. A három felvonás alaposabb húzást igényelne, ezáltal az előadás tömörebb és izgalmasabb lehetne. A Krúdy Színpad többszintes játékterébe (látványterv: Fekete Anna Klaudia) kaotikusan zsúfolódik a cseresznyéskertet hajdan megvevő Lopahin mai leszármazottainak minden kacatja. A Csehovra hajazó antihősök élete nem jobb, mint őseiké: semmi nem változott. Hacsak az nem, hogy a „deus ex machinaként” érkező, a Marija Jakovlevna (Pregitzer Fruzsina) által folyton hallott zúgás-morajlás totálisan abszurd okát felfedő Rosztyiszlav (Szegezdi Róbert) már teljesen a ma embere, technokrata kapitalista. A Lopahin-utódok pedig hiába akarnak kínjukban (groteszk módon) lekvárral kereskedni, világuk összeomlik.

A nagy kihívás

Koltai M. Gábor rendező számára éppen az lehetett a nagy kihívás, hogyan tegye mozgalmassá a terjedelmes szövegszínházat, miképpen ötvözze a realizmust és a (posztmodern) abszurdot. A háromrészes, igényes és hatásos rendezés abszolút főszereplője Pregitzer Fruzsina, a házvezetőnő, aki a legmélyebben és leggazdagabban jellemzett figura.

Ugyancsak remek a fordításokból tengődő Natalja Ivanovna (Horváth Margit) és az ő hóbortos lányaként folyton pörgő Sirkó Eszter. A vallásos erkölcsöt képviselő, árnyaltan láttatott Varvara (Széles Zita), az időnként zongorázó Lepjohin (Puskás Tivadar), a bestsellerszerző Álla (Szabó Márta), a hóbortos férjét (Vaszkó Bence) szerető Jelena (Fekete Réka-Thália), a ház pusztulását sokszor vizionáló Szemjon (Vicei Zsolt) az ulickajai világ sajnálnivaló alakjai, akiknek az egykori virágzó kertből nem maradt semmi. A lekvár meg a kutyának (illetve a macskának) se kell…

Karádi Zsolt​