Nézőpont: Én, a leendő nyugger…

Feltehetném a pökhendi kérdést, hogy „Hol van az még?”, de amilyen sebtiben elillant az érettségi óta eltelt negyed évszázad, azzal a lendülettel a következő huszonöt esztendő is lepereghet, és a végén még kedvező esetben beléphetek a nyugdíjasok folyamatosan mozgásban lévő táborába. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Mindenre érzékeny, sokat megélt, kritikus, tapasztalt, nosztalgikus, hektikus, szenvedélyes, megkeseredett, ámde unokázástól édes, kuporgató, elégedetlenkedő, beletörődő, bölcselkedő, fellángoló, tüntető, a távollétével tüntető, háborgó, hőbörgő, megfáradt, siető, mégis ráérő, szitkozódó, porcikáiban sajgó, uszkve 3 milliós tömeget alkotnak, akik stratégiai területet jelentenek a mindenkori kormányoknak.

Ha az lennék, kikérném magamnak, hogy nyuggernek gúnyoljanak. A tragikomikus töltetű jellemzéssel lekicsinylés, pitianerizálás, dehonesztálás kerül a virtuális cekkerbe némi far-hát kíséretében. A nyögdíjas poszt tökéletes kontúrja a tengődő, sorsával elégedetlen osztálynak.

Pusztán az a kérdés, hogy amennyiben megérem, lesz-e cincogó nyugdíjam? Megnyugtat-e a díjazandó állapot? Ki tart el kit a hangyák és a tücskök nemzetében? Ökölbe szorul-e a kéz, vagy kérést szimbolizál a tenyér? Sötéten látom a jövőképet, hiszen az ország nem fehéredik, a kisebbség több(ség)re vágyik, a nyuggerkedő nyögdíjasok pedig őszinte részvétüket fejezik ki a feltörekvő nemzedéknek. Nekik sikerült, ők megélték, megérték, nekünk pedig marad a kincstári optimizmus egy iszonyatosan zavaros világban.

- Ladányi Tóth Lajos -