Helyi közélet

2015.06.18. 14:31

Együtt-sajtótájékoztató: A közmunka konzervál

Nyíregyháza – Pártunk álláspontja továbbra is az, hogy közfoglalkoztatásra szükség van Magyarországon, de nem így, és nem ilyen mértékben - jelentette ki csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján Szigetvári Viktor.

Nyíregyháza – Pártunk álláspontja továbbra is az, hogy közfoglalkoztatásra szükség van Magyarországon, de nem így, és nem ilyen mértékben - jelentette ki csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján Szigetvári Viktor.

– A közmunka ugyanis – jelenlegi formájában – nem kiutat mutat a nyílt munkaerőpiacra, hanem konzervál. Azt a fideszes gyakorlatot, hogy kirúgják az állami alkalmazottakat, majd ugyanabban a munkakörben közmunkásként visszafoglalkoztatják, felháborítónak tartjuk. Erre sajnos ebben megyében is akadt már példa – fejtette ki Szigetvári Viktor.

Az Együtt elnöke keményen bírálta azt a javaslatot is, miszerint a földtulajdonosok közmunkásokat igényelhetnek majd az államtól. – Állami robot magáncégeknél? A feudális földesurak és jobbágyok korát idézi mindez! – fakadt ki a pártvezető. Ezt követően dr. Helmeczy László bejelentette: az Orosz László Zoltán feljelentése nyomán, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, a NyírVV ügyvezetője ellen indított nyomozást az NNI befejezte, és vádemelési javaslattal továbbküldte a Nyíregyházi Járásbíróságra.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában