Helyi közélet

2015.07.19. 13:55

50 éves a Liszt Ferenc Kórus

Vásárosnamény - Az 50 éves vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskórus megalakulásának évfordulóján július 4-én jubileumi koncertet rendezett. Meghívottként összesereglettek azok a kórustagok, akik valaha énekeltek a kórusban.

Vásárosnamény - Az 50 éves vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskórus megalakulásának évfordulóján július 4-én jubileumi koncertet rendezett. Meghívottként összesereglettek azok a kórustagok, akik valaha énekeltek a kórusban.

Jelen voltak a korábbi kórusvezetők, akik egykor vezették az énekkart: Gebri József Nyíregyházáról, Dr.Fazekas Ágnes Budapestről, Világi István Finnországból, valamint Nadzon Gusztáv, a kórus állandó zongorakísérője. Valamennyi karvezető az est folyamán az egyesített kórusnak egy-egy művet dirigált .

A vegyeskar alapító karnagya Szarka László, jelenleg a helyi Idősek Otthona lakója, egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, így a kórus látogatta meg, s adott rövid hangversenyt az otthon lakóinak örömére .

Az 50 éves kórust köszöntötte Filep Sándor, a város polgármestere, Baracsi Endre, a Szabolcs- Sz.-B. Megyei Önkormányzat alelnöke, a megyei Kóta nevében Sivadó Sándor. A hangversenyen közreműködött a mátészalkai Ádám Jenő Vegyeskar Csányi Ottó vezetésével, a szalkai Zenebarátok Kórusa Balogh Ferencné dirigálásával, valamint a Szalka Consor vonószenekar Béltekiné Szívós Ágnes vezetésével.

Az ünnepi hangverseny zárószámaként a három egyesített kórus a zenekar kíséretével előadta Handel: Messiás című oratóriumából a Halleluja kórusművet, melyet Iványi Tamás dirigált, aki a jubiláló kórust 30 éve vezeti nagy sikerrel.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal, vagy anyagi támogatásukkal is hozzájárultak ünnepi hangversenyünk sikeréhez.

Sánta Miklós

kórusalapító

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában