Pont itt, s így kezdődik ez el…

Az ember élete során sokszor vár üzenetet, de ezek közül nagyon kevés az, amely igazán sorsfordító. Az egyetemi, főiskolai vágyak beteljesüléséről vagy épp elröppenéséről érkező pár szó ezek közé tartozik. Nyéki Zsolt jegyzete. 

Több ezer szépreményű fiatal ugrott tegnap este a magasba, kezében lóbálva a telefonját, hogy szinte még a levegőben tárcsázza barátait, és kürtölje világgá: „Sikerült! Felvettek!” Igen, ez egy nagy pillanat – valami véget ért, és valami elkezdődött. Nagyobb lesz a szabadság, és vele a felelősség is; kell a bölcsesség a mértékek és arányok megválasztásához.

Érdekes, mégis mennyire más emlékkép lesz egyszer belőle… Szerkesztőségünk kis csapata is megosztott volt, amikor tegnap arról beszélgettünk, ki hogyan élte meg a hírt, amely a felvételéről érkezett. Sorainkban van, aki semmi rendkívüli élményt nem őriz, mondván: annyi ponttal a tarsolyában adta be a jelentkezését, hogy biztos lehetett a sikerben, így semmiféle izgalom nem fűszerezte a várakozási idejét. Nem titok: a fiatalabb korosztályhoz tartozó tollforgatók vallottak így, hiszen a felsőoktatás változó rendszerében a bejutási küszöb egyszerűbben kalkulálhatóvá vált. Bezzeg a mi időnkben… (mondják erre a „vén rókák”) a pontok felét vittük a középiskolából, a másik feléért pedig személyesen kellett megküzdeni a választott intézményben. Na, ott aztán volt izzadás, hisz a professzorokkal tűzdelt vizsgabizottság egyszerre volt kíváncsi szakmai, emberi és mentális kvalitásokra. A próbatétel után, otthon a kimérten kerékpározó postást lestük, vártuk, mikor hozza már a levelet az értesítéssel, s mikor végre előhúzta súlyos táskájából „azt” a borítékot, rögvest bontottuk a kapuban, remegő kézzel. Az örömhírt csak este, a Jereván (ez is hová lett azóta…?) kertjében tudtuk csak közölni a barátokkal, együtt találgatva, hogy mikor jön és hová szól majd a behívóparancs – mert a sikeres felvételik többsége akkoriban egy év katonai szolgálattal is járt a fiúknak.

Repül ez a fránya idő, de a pillanat tétjén semmit sem változtatott. A jól teljesítő diákok előtt új kapuk nyílnak, s bár a dolguk ugyanaz lesz – szorgalmasan küzdeni a célért –, új élet vár rájuk. Már felnőttként teszik le a hallgatói esküt, s hogy a fogadalmukból mit teljesítenek, azon a további életük múlik. Nagyobb lesz a szabadság, s vele a felelősség: a tanulás mellet lehet, s kell is élvezni a diákéletet, mert az egyszeri és megismételhetetlen, soha nem jön vissza. Ám akiben nem lesz meg a kellő bölcsesség a mértékek és arányok megválasztásához, később súlyos árat fizet a ki nem érdemelt lazításért; de ennyi szentbeszéd itt és most elég is, mert pontosan itt és most valami új és jó kezdődik el.

Nyéki Zsolt