Helyi közélet

2015.08.23. 15:39

Kisebb volt a füstje, és még kisebb a lángja

Nagykálló - Egy picit eltúlozták annak a karambolnak a bejelentését, ami vasárnap délután okozott fél pályás útszűkületet és sérülést, valamint anyagi kárt Kállósemjén közelében.

Nagykálló - Egy picit eltúlozták annak a karambolnak a bejelentését, ami vasárnap délután okozott fél pályás útszűkületet és sérülést, valamint anyagi kárt Kállósemjén közelében.

A jelzés szerint több autó ütközött egymással, és egy ki is gyulladt a 4911-es úton Nagykálló és Kállósemjén között. A helyszíni információ szerint egymás mögött tartott Kállósemjén irányából Nagykálló felé több gépkocsi. Egy Opel sofőrje egy földút mellett lassított, meg akart állni, a mögötte haladó Honda vezetője ugyancsak fékezett, ám a hátul haladó Toyota vezetője ezt késve észlelte, és egymásnak lökte a másik két autót. A Honda elöl – hátul megrongálódott, a Toyotának pedig felfúvódtak a légzsákjai, az ebből kiömlő port gondolhatták füstnek.

A mentők egy sérültet vittek kórházba, a műszaki mentéshez Nyíregyháza és Nyírbátor tűzoltói kaptak riasztást. A rendőrség eljárást indított a felelősség megállapítására. Az anyagi kár meghaladja az egy millió forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában