Balczó András: a megtalált igazságot ki kell mondani

Nyíregyháza - A 77 éves világklasszisra gyermekkora színterén sokan voltak kíváncsiak.

A Jósa András Múzeum udvarán a nem leplezett rajongással várakozó közönség szeretete az élő legenda iránt valósággal tapintható volt, s a nagy sportolót hallgatva egyre világosabbá vált: a rajongás nem egyszerűen csak az ötszörös egyéni világbajnoknak, sokkal inkább az igazmondó, sokat próbált, kivételes bölcsességű embernek szól.

A három kedvenc téma

Sajnos a nézők sorai között szinte alig voltak egészen fiatalok. Ebből is látszik, hogy a fecsegő felszín zaja időnként mennyire ügyesen nyomja el az egyenes beszédet. Pedig Balczó András bölcsességeire generációk sokasága építhetné fel az életét. Előadását ezúttal is három kedvenc témája, a sport, a politika és a hit, más szóval a boldogságkeresés stációi köré építette. S mivel hitében rendíthetetlen, mondanivalóját most is bibliai idézetekbe csomagolta.

– Ha visszatekintek az életemre, azt kell mondanom, már születésem előtt eldőlt a sorsom. S amikor félre akartam csúszni, az élet olyan akadályokat gördített elém, hogy akarattal se tudtam volna a letérni a pályáról. Szerettem volna a sportból megszerzett tapasztalatokat átadni az embereknek, azt hittem, hogy úgy válhatok hasznára a honfitársaimnak, ha rendet tarthatok az öttusasport egészében.

– Aztán megértettem, mi az én hivatásom, ami elől soha nem lehet kitérni. Át kell adnom a felismeréseimet az embereknek, mert ha valaki a megtalált igazságokat nem mondja ki, az előbb-utóbb komoly bomlást okoz a szervezetében – vágott a közepébe.

Aztán hosszan beszélt az indulásról, gyermekkoráról. Rossz tanuló volt, s hiába evangélikus lelkész gyermekeként látta meg a napvilágot, hit nélkül szemlélte a világot. Mindaddig, amíg 1962-ben el nem veszítette az édesapját. – Abban a tántorodásban – apám 55 éves sem volt még, s pillanatok alatt meghalt szívkoszorúér-el­meszesedésben – egyszer csak megszállt egy érthetetlen nyugalom, s a világos, egyértelmű tudás arról, hogy Isten van – fogalmazott.

Mindezek után egyik felismerés követte a másikat.

Megvilágosodott pillanatok

– Amikor 1969-ben az ötödik aranyérem is az enyém lett, egy idő után arra lettem figyelmes, hogy sehol a vágyott boldogság. Akkor értettem meg, hogy a siker nem hozza el azt az állapotot, ami után vágyódunk. Nem sikerre van szükségünk, hanem békességre. Jézus se azt mondta a tanítványoknak, hogy Mercedest, tengerparti nyaralót, esetleg Józsi vagy Rózsi kezét nektek, hanem „békességet nektek”!

Majd 1972-ben, 32 évesen ismét nekidurálta magát a versenyzésnek, s vívás közben újabb megvilágosodással gazdagodott. – Éppen karnyújtásnyira került a győzelem, s a nagy felelősség miatt begörcsöltem. Be kellett látnom, hogy rosszabb vagyok, mint gondoltam. – Csalódtam magamban. Felfogtam: nem megy. És amikor bekövetkezett az értelmetlennek bizonyult küzdelem feladása, s megszületett a belátás, akkor váratlanul körbevett valamiféle derű, s megfogalmazódott a kulcsmondat: nincs veszítenivalóm. Akkor a görcs feloldódott, s csak adtam a találatokat egymás után. Ezt az állapotot kerestem, s nem tudtam, hogy az összeomlásban fogom megkapni – sorolta.

Nem tartjuk teremtménynek magunkat

Balczó András – aki az elektronikus médiában is csak élő adást vállal – nem adott interjút. – Ha abból, amit elmondtam, nem tud írni egy cikket, adja vissza az újságíró igazolványát – vetette oda váratlanul. Igaza volt. Mert lehet-e többet mondani a világnak ezeknél a szavaknál? „Ma az emberekben egyre nagyobbra nő a szomorúság, a tanácstalanság. A disznóságokat olyanok csinálják, akiknek sok pénzük van. A pénz pedig a sátán póráza. Ő és csatlósai azt csinálnak az országgal, amit akarnak. S ennek egy oka van: a lakosság 90 százaléka nem hajlandó magát teremtménynek tekinteni. Az isten nem kell, divatjamúlt lett. Pedig csak türelemre, hitre és hűségre lenne szükség, a többi magától megvalósul.”

KM