Helyi közélet

2015.11.24. 18:11

Kemény feladat elé állította őket az alma beszerzés

Mátészalka - A kevesebb alma kialakított egy árversenyt, ami az idén a termelőknek kedvezett.

Mátészalka - A kevesebb alma kialakított egy árversenyt, ami az idén a termelőknek kedvezett.

Kovács Károly, a mátészalkai ESZAT Kft. ügyvezetője a nyár végén elvégzett terménybecslések és a termelő partnerekkel lefolytatott egyeztetések után már látta, hogy az idei szezon legnehezebb feladata a megfelelő mennyiségű alapanyag beszerzése lesz.

Az almafeldolgozással és sűrítménygyártással foglalkozó cég vezetője szerint ahhoz, hogy a mátészalkai üzem kihasználja a kapacitását és gazdaságosan működjön, napi 450 tonna almára van szükségük.

Nem jött be a várt mennyiség

A felmérések előtt az ESZAT Kft. 36 ezer tonna alma felvásárlását tervezte, ám ezt csak nyolcvanöt százalékban sikerült teljesíteniük.

– Ennek beszerzése nagyon kemény feladat elé állított bennünket – fogalmazott Kovács Károly, aki a felvásárlási árakat firtató kérdésünkre elmondta: 24 forintról indultak, a szezont 36 forinttal zárták, ami természetesen nettó árat jelent.

– Számos termelőtől ettől jóval magasabb áron kellett megvennünk az almát, ezt nem tudtuk kikerülni, az idén rá voltunk kényszerülve. Az üzemeknek ugyanis a legnagyobb veszteség az, ha nem termelnek a szezonban. A kevesebb alma kialakított egy árversenyt, ami az idén a termelőknek kedvezett – vélekedett az ügyvezető.

A gyümölcs minőségéről azt mondta, a sűrítmény gyártásához megfelelő volt az általuk beszerzett alma.

– A termelőink már ismerik az átvételre vonatkozó elvárásainkat, fegyelmezetten szállítanak – közölte Kovács Károly, aki szerint a szezon elején még nem lehetett látni, hová emelkednek az alma árak, így nem is kezdték el azonnal az értékesítést, hiszen azt sem lehetett kiszámítani, mennyi lesz a gyártási költségük.

– Az már látszik, hogy a magyarországi kevesebb almatermés nem hatott az Európában kialakult sűrítményárakra, jelenleg ez önköltség körüli – fogalmazott a mátészalkai vállalkozás ügyvezetője.

Bővítenék a kapacitást...

– Úgy néz ki, hogy a 2020-ig beharangozott több ezer milliárd forintos Európai Uniós forrásból a mi élelmiszer-feldolgozó gyárunk kapacitásbővítési terve nem támogatható – adott hangot egy komoly problémájának Kovács Károly, a mátészalkai ESZAT Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságának már jeleztük ezt a problémánkat, egyelőre nem tudnak segíteni nekünk abban, hogy ez a helyzet változzon.

KM-TG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában