Kétmillió: kinek plafon, kinek padló

„Kétmillió forint alatt csak hülyét kapok…” – emlékszünk még erre a különös kijelentésre? Úgy 2010 elején találta ezt mondani a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatója, Kocsis István, aki így próbálta indokolni, magyarázni a vezérkar tagjainak többmilliós havi bérét, no meg százmilliós végkielégítéseit. Ezzel az érveléssel nem igazán sikerült elsimítania a BKV-botrányt, és a népharag a kormányváltásnak is megadta az utolsó lökést. Nyéki Zsolt jegyzete.

Az akkori ellenzék (jobbközép polgári oldal) ugyanis jó érzékkel ígérte meg: nála kétmillió lesz a plafon a köz- és államigazgatásban, ahogy az állami tulajdonban lévő cégeknél is. Meglehet, foglalkoztatóként ma már olykor dilemmát okozhat a teljesítés, de az épp kelletlen búcsúra készülő kurzus (szociálliberális oldal) több szimpatizánsától is rosszallást váltottam ki véleményemmel, amit azóta is tartok. Aki a köz szolgálatára vállalkozik, bármelyik szektorában és szintjén, az átlagos magyar bér- és életszínvonalhoz viszonyítva elegendő motivációnak kell lennie számára a kétmilliós bércsúcsnak. Ha pedig ezt kevesli, várja a versenyszféra, szíveskedjen átfáradni, és ott kiharcolni a vélt vagy valós képességek magasabb honoráriumát. Ám hol van a vidéki kistelepülések vezetőinek a napszáma e plafonhoz képest? Ők ma is „hülyét kapnak”, ha milliós bérek vörös posztójával ingerlik őket, hiszen pusztán töredék, amiért vállalják nehéz szolgálatukat. Az igazságtalan jövedelmi viszonyok nemcsak akkor válnak feszültség forrásává, ha valaki aránytalanul magas jövedelemhez jut a nehezen összekuporgatott adóforintokból, hanem akkor is, ha arra érdemes emberek elismerése messze elmarad a nap huszonnégy órájában cipelt felelősségtől és ténylegesen elvégzett munkától.

Hisz az is lényeges, hogy valóban jó vezetőik legyenek közösségeiknek, felelősségteljes döntéseikkel kiérdemeljék „a település első embere” címet, rangot. Vagyis a tiszteletet, a megbecsülést, amely ha erkölcsi alapokon nyugszik, magával kell hoznia az anyagit is. Különben elmegy a kedv, elkopik a hit, és tényleg csak olyan kaliber lép a színre, amilyet a BKV-vezér is emlegetett. Klasszikus lesz a végén, ha nem figyelünk…

- Nyéki Zsolt -