Helyi közélet

2015.12.07. 11:04

A miniszter kapukulcsa

<em>Be kell zárni a kaput egy miniszter orra előtt, és az addig halottnak hitt ügy feltámad poraiból, sőt, elevenebb lesz, mint valaha – ezt mutatja a tiszadobi Andrássy-kastély ma délelőtt újraéledő története.</em> Száraz Ancsa jegyzete.

Be kell zárni a kaput egy miniszter orra előtt, és az addig halottnak hitt ügy feltámad poraiból, sőt, elevenebb lesz, mint valaha – ezt mutatja a tiszadobi Andrássy-kastély ma délelőtt újraéledő története. Száraz Ancsa jegyzete.

Ahhoz, hogy a dolgok elkezdjenek jól alakulni, kellett egy évek óta húzódó, több mint kétmilliárdos fejlesztés, a hazai bürokráciának a kastélypark labirintusát idéző útvesztője és egy portás, aki – ha hihetünk a híreknek – nem ismerte fel Lázár Jánost. És ez volt a szerencséje. Mármint Tiszadobé, merthogy a miniszter, ahelyett, hogy jó magyar szokás szerint kirúgatta volna a politikusok arcképétől magát távol tartó őrt, utánanézett, hol akadt el a kastélynyitás ügye. És állítólag elég dühös is lett, aminek az az eredménye, hogy a megye egyik ékessége a csendes magányt végre a látogatók zajára cseréli. A Csipkerózsika-álomnak tehát vége, mesébe illő a befejezés. Igen ám, de lenne még itt néhány kulcsra váró kapu. És ha ez kell a sikerhez, én karácsonyra azt kérem, hogy tévedjen el nálunk néhány miniszter! Vegyék észre, hogy milyen az élet a végeken, és legyenek legalább annyira mérgesek, mint a kollégájuk. Ha legalább annyit elérnek, mint ő, nekünk az már happy end.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában