Az esküvői hátkefe és a lerobbant kocsi sztorija

Tiszabercel - Nem Mikszáth Kálmán remekműve, a Különös házasság rövid összefoglalója következik, másról van szó. Barátunk a harmincadik évéhez közeledett, még nőtlen volt. Jó negyven esztendővel ezelőtt az ilyen már vén fiúnak számított. Biztatták is gyakran barátai a nősülésre, mind hiába. Egyszer mégis bejelentette: – Fiúk van asszonyjelölt, nősülök!

A nagy legénybúcsúztatón mégis megkérdezték: – Hogy szántad rá magad?

– Hát, annak komoly oka van. Nincs, aki a hátamat megmossa. Édesanyám azt mondta, hogy tovább nem vállalja.

A fiúk ezen jót nevettek, bár a vőlegény komolyan mondta. Lezajlott a polgári és egyházi esküvő, ahonnan gyalog ment a násznép a vacsora színhelyére, a vendéglőbe. Bolti kirakatok estek útjukba. Az egyik előtt az ifjú férj megtorpant és egy pillanatra földbe gyökerezett a lába. Mit látott az üvegfalon belül? Egy remek hátmosó kefét.

Síri hang a sötétben

Az egyik barátunk kocsival ment hazafelé. Éppen elütötte az óra az éjfélt, amikor pontosan a vencsellői temető előtt megállt vele az autó. Próbálta megjavítani, de nem sikerült. Nem volt nyugodt természetű ember, igaz, ez a helyzet bárkit kiborított volna. Nem volt kitől segítséget kérni; tehetetlen dühében így fakadt ki arccal a temető felé fordulva, két karjával szélesen gesztikulálva:

– Halottak, legalább ti segítsetek!

– Hányan menjünk? – dörmögött vissza egy mély, síri hang.

Barátunk úgy berezelt, hogy hagyta az autót, benne minden értéket, kereket oldott, hazáig meg sem állt.

Másnap derült ki, hogy a temetőőr volt a hang gazdája.

- Eperjesy Ferenc -