Helyi közélet

2016.02.23. 08:18

Lefóliázott viharkár – az Eötvös-iskola kálváriája

Vásárosnamény - A nyári vihar óta nincs tető a vásárosnaményi iskolán, az önkormányzat semmit sem tehet.

Vásárosnamény - A nyári vihar óta nincs tető a vásárosnaményi iskolán, az önkormányzat semmit sem tehet.

Nyolc hónapja, július 24-én vihar pusztított Bereg fővárosában, és pontosan ennyi ideje nincs tető az Eötvös-iskolán. Ráadásul újabb felhők látszanak gyülekezni a város felett, de erről a tétlenség tehet. Ezt tette szóvá több képviselő-testületi ülésen a város polgármestere, a legutóbbi megyei közgyűlésen Adorján Béla képviselő, de már a parlamentben is téma volt az iskola áldatlan helyzete.

– A tavaly nyári vihar után azonnal felajánlottuk a Klik-nek, hogy vis maior keretből pályázunk a helyreállításra, azonban ettől elzárkóztak, a közbeszerzés elhúzódott, már a novembertől életbe lépő új szabályok vonatkoznak rá, ami tovább késleltette az Eötvös-iskola megrongálódott épületének megnyugtató rekonstrukcióját – ecsetelte a folyamatot Filep Sándor. A város első embere tovább árnyalta a képet: az akkori kárfelmérés szerint a vihar letépte a tetőt, az épület felső szintjén öt tantermet tett használhatatlanná, a kár eléri a 35 millió forintot, a 2012-ben felújított kisebb tornaterem tetőszerkezetében is komoly, mintegy 10 millió forintos kár keletkezett.

– Az önkormányzat akkor ideiglenesen fóliával befedte a tetőt, ám azóta az időjárás azt is megtépázta, ázik a tornaterem fala, ami azt jelenti, ma már nagyobb a kár, mint tavaly nyáron volt – érzékeltette a jelenlegi helyzetet a városvezető.

A polgármester még december 1-jén Hanesz Józsefnek, a Klik elnökének is írt levelet, amelyben kérte, gyorsítsák fel az eljárást, ám válasz nem érkezett.



Komoly félreértések

Decemberben Tukacs István országgyűlési képviselő az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének tette fel a kérdést: Vásárosnamény nagyon messze van Budapesttől? Felszólalásában sürgette a rendbetételt, mert fél év nagyon hosszú idő… Annak az iskolának meg nincs teteje…

Válaszában dr. Rétvári Bence államtitkár azt mondta, valóban feltűnő, hogy egy nyári viharkár kijavítása miért húzódik ilyen hosszú ideig, és hogyan kerülhet egy bürokratikus útvesztőbe egy ilyen nem egyszerűnek, de azért közepesen bonyolultan megoldhatónak tűnő ügy. „Kötelességünk ezt felgyorsítani, hiszen már így is már sokat vártak… Amit ehhez meg tudunk adni, a helyi Klik-vezetőknek meg fogunk adni, és utasítjuk őket a minél gyorsabb eljárásra, mert arra van szükség, hogy a diákok minél hamarabb birtokba tudják venni a felújított és befedett tantermeket.”

Az államtitkár többek között arról is beszélt, hogy amikor a vihar történt, akkor még az önkormányzat volt a működtetője az iskolának, de úgy döntött, hogy átadja a Klik-nek a működtetést, éppen ezért a nyári hónapokban ezzel nem foglalkozott, mondván, úgyse tudja befejezni, a Klik pedig a két hónapos viharkárral együtt kapta meg az intézményt, és akkor indította el az eljárást.

– Sajnos az államtitkár pontatlan információkat kapott, rosszul tájékoztatták: 2013. január 1-jével átadtuk a Kliknek a fenntartói és működtetői jogokat, tavaly csak a köznevelési támogatás további (2015. szeptember 1. – 2019. augusztus 30. közötti időszakra vonatkozó) megfizetéséről döntöttünk. A vihar idején tehát nem mi feleltünk az iskoláért, ezért nem is tehettünk semmit a mielőbbi helyreállításért – oszlatott el egy másik félreértést a polgármester. A város egyébként évente 117 millió forint fenntartási hozzájárulást fizet a Klik-nek.

KM-BM

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország február 23-i számában és a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában