Helyi közélet

2016.03.23. 08:01

Előzésből verekedés lett a 4-esen - a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja

Nyíregyháza - Személygépkocsijával akart egy férfi megelőzni egy Nyíregyháza felől Újfehértó irányába haladó kamiont a 4-es számú főút 263. kilométerszelvényében (a volt Vígvándor fogadó közelében) 2016. március 19-én 7 óra körüli időben.

Nyíregyháza - Személygépkocsijával akart egy férfi megelőzni egy Nyíregyháza felől Újfehértó irányába haladó kamiont a 4-es számú főút 263. kilométerszelvényében (a volt Vígvándor fogadó közelében) 2016. március 19-én 7 óra körüli időben.A Opel Corsa vezetője nem tudta befejezni az előzést, fékezést követően visszasorolt a Renault Premium kamion mögé, majd mindkét jármű megállt az út szélén, a két gépkocsivezető pedig összeverekedett.

Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/1511/2016. bűnügyi számon közúti veszélyeztetés bűntett, az Újfehértói Rendőrőrs 15010/1501/2016. bűnügyi számon garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanújával folytat eljárást.

A történtek pontos tisztázása érdekében a rendőrség várja a fenti időpontban az érintett útszakaszon közlekedők, köztük annak az ezüst színű Skoda Octavia vagy Superb személygépkocsi vezetőjének jelentkezését, aki szemből majdnem összeütközött a kamiont előzni kívánó Opel Corsával.

A rendőrség kéri, hogy aki az eset szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Nyíregyháza, Stadion u. 1-5.) vagy az Újfehértói Rendőrőrsön (Újfehértó, Debreceni u. 2.). Telefonon a 06-42-524-600 telefonszámon, a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111 zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok bármelyikén lehet bejelentést tenni. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában