Helyi közélet

2016.03.08. 17:59

„Megtanultam tisztelni és becsülni a munkájukat”

Nyíregyháza - Sediánszky Nórát a döntés meghozatalában az segítette, hogy a felkérés a társulat véleményét tükrözte.

Nyíregyháza - Sediánszky Nórát a döntés meghozatalában az segítette, hogy a felkérés a társulat véleményét tükrözte.

Kirják Róbert ügyvezető azt mondta, nem pusztán a szakértelme miatt döntött Sediánszky Nóra mellett: az is nagyon fontos szempont volt, hogy a társulat szereti és elismeri.

A közös munka visszaigazolása

– Bár tizenhat éve vagyok a szakmában, sohasem töltöttem be vezető pozíciót, és mivel öt éve szabadúszóként dolgozom, megszoktam a szabadságot; sok mindent kellett tehát mérlegre tennem, amikor megkaptam a felkérést – mondta lapunknak.

– Megijedtem és gondolkodási időt kértem, a döntés meghozatalában pedig az segített a legtöbbet, hogy a felkérés a társulat véleményét tükrözte. Ők a kollégáim, barátaim, és hogy rám gondoltak, visszaigazolása annak a sok-sok évnek, amit közösen, munkával töltöttünk.

– Az motivált, hogy segíthetek, és hogy a következő évad megtervezésével folytonosságot biztosíthatok azoknak, akik megbíznak bennem. Így lett a válaszom igen, és attól a pillanattól, hogy a döntés megszületett, azon dolgozom, hogy hasznára legyek a színháznak. Ebben a munkában építhetek a tapasztalataimra és a kollégáimra, akikkel nagyon szoros közöttünk a kötelék.

Egy kicsit pszichológus is

A dramaturg ugyanis amellett, hogy gondozza az adott darab szövegeit, fontos kapocs a társulat és a rendező között. Sokszor előfordul, hogy a színészek neki el merik mondani azokat az aggályaikat, amelyeket a rendezőnek nem, így a dramaturg egy kicsit pszichológus is.

– Kell ehhez a szakmához egy nagy adag empátia – biztos nem véletlen, hogy a dramaturgok nagy része nő –, engem sokan a legszínészcentikusabb dramaturgnak tartanak. Hogy ez bók vagy kritika, attól függ, hogy ki mondja, én mindenesetre pozitívan ­értékelem, mert engem a színészek érdekelnek a legjobban.

– Az elmúlt 16 év alatt megtanultam tisztelni és becsülni a munkájukat, mert látom, hogy mekkora megterhelésnek teszik ki az idegrendszerüket, a fizikumukat. Folyton rohannak, a pályájukon nagy a létbizonytalanság, rengeteg a stressz. Örülök az örömeiknek, sikereiknek, és megtiszteltetés az a bizalom, amellyel felém fordulnak – mondja az új művészeti tanácsadó, akinek az egyébként is túlzsúfolt élete még bonyolultabb lett azzal, hogy elvállalta a felkérést.

KM-SZA

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország március 8-i számában és a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában