Helyi közélet

2016.03.23. 12:47

Több mint félszázan énekeltek az erdei iskolában

Nyíregyháza - Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése határozata értelmében március 21-én ünneplik az Erdők Nemzetközi Napját.

Nyíregyháza - Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése határozata értelmében március 21-én ünneplik az Erdők Nemzetközi Napját.

Ebből az alkalomból rendezett a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolája „Dalol az erdő” címmel népdaléneklési versenyt Nyíregyháza és a környékbeli települések általános iskolásai számára. A megmérettetésen három korcsoportban (1-2., 3-4. és 5-6. osztályosok) 51 gyerek adott elő egy-egy népdalcsokrot. A diákoknak három olyan dallal kellett készülniük, amelyekben erdő, fa, vagy más erdei növény, madár esetleg erdőben élő állat szerepel. A jó hangulatban lezajlott verseny helyezettjei emléklapot és egy – NYÍRERDŐ feliratot viselő – agyaggalambot kaptak – foglalta össze Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet igazgatója.

Eredmények:

1-2. osztályosok

1. Vass Boglárka (Túróczy Zoltán Evangélikus Ált. Iskola)

2. Versényi Niké (Túróczy Zoltán Evangélikus Ált. Iskola)

3. Ambrusz Olívia (Kodály Zoltán Ált. Iskola – Vikár Sándor Zeneiskola)

3-4. osztályosok

1. Antal Luca (Vikár Sándor Zeneiskola)

2. Horváth Eszter (Vikár Sándor Zeneiskola)

3. Varga Noémi (Vikár Sándor Zeneiskola)

5-6. osztályosok

1. Czuczor Ramóna (Vikár Sándor Zeneiskola)

2. Akai Médea (Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Iskola)

3. Dankó Nóra – Nagy Rebeka (holtverseny) (mindkettő Kodály Zoltán Ált. Iskola)

- NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában