Helyi közélet

2016.04.21. 10:45

Dübörög a Speedmarathon a megyében

Nyíregyháza - A rendőrség lakossági javaslatok alapján döntötte el, a megyében hol állítják fel a háromlábúkat.

Nyíregyháza - A rendőrség lakossági javaslatok alapján döntötte el, a megyében hol állítják fel a háromlábúkat.

A Speedmarathon névre keresztelt rendőrségi ellenőrzési akció keretében huszonnégy helyszínen helyeztek működésbe sebességmérő kamerákat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Az ellenőrzési pontok közt szerepelt a nyíregyházi Kincs utca is, ahol a szimpla hétköznapokon is egy 30-as tábla inti óvatosságra a sofőröket.

– A lakosság javaslatai, a helyi adottságok, valamint a közlekedésrendészet elemző munkájának tapasztalatai alapján a megyei rendőr-főkapitányság jelölte ki az ellenőrzések helyszíneit, így esett a választásunk a Kincs utcára is – mondta el csütörtök délelőtt lapunknak Botos László alezredes, akitől megtudtuk: aki a megengedettnél gyorsabban megy, azt a kollégái a kamerától néhány méterrel feljebb leintik.

A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője szerint a Speedmarathont Európa szerte megtartják, a „játékszabályok” pedig a következők: egy traffipax egy helyszínen legfeljebb négy órán át lehet, az akció csütörtök reggel hat órától péntek reggel hat óráig tart.

– Az ellenőrzés célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása,

és nem a szankcionálás, ám adott esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kötelesek vagyunk eljárni – tette hozzá Botos László.


Speedmarathon – Mutatjuk, hol lesznek ellenőrzések Szabolcs megyében!

Szabolcs-Szatmár-Bereg – A rendőrség kijelölte az ellenőrzések helyszíneit és időpontjait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában