Helyi közélet

2016.04.26. 09:06

Élmezőnyben a Széchenyi informatikus diákjai

Nyíregyháza - A szakmai tanulmányi verseny országos döntőjében három diákkal képviseltette magát a tanintézmény.

Nyíregyháza - A szakmai tanulmányi verseny országos döntőjében három diákkal képviseltette magát a tanintézmény.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma idén is kiváló eredményeket elért tanulókkal büszkélkedhet. Az iskola három diákja jutott be a Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak (SZÉTV) versenyének országos döntőjébe, informatikai alapismeretek kategóriában.

Már az elődöntőből is mindhárman magabiztosan jutottak tovább, a döntőben pedig Szalontai Jordán negyedik, Karahuta Zoltán nyolcadik, Szabó Imre pedig harmincadik helyezést ért el. A tanulók felkészülését Komoróczy Tamás és Mikó Csaba segítette. A döntőt Szolnokon rendezték, ott kétnapos rendezvény keretében mérhették össze tudásukat a versenyzők. A verseny gyakorlati részének főbb elemei voltak a táblázat- és adatbázis-kezelés, a programozási ismeretek, valamint egy rövidebb elméleti rész. A gyakorlat után, a második napon a szóbeli megmérettetés következett. Ezen az informatika különböző részterületeiről kellett komoly elméleti tudásról számot adni.

A fent említett három tanuló mindegyike felvételi pluszpontokat szerzett ezzel az eredménnyel, Zoltán és Jordán a maximális 100-at, míg Imre 25 többletponttal számolhat az egyetemi felvételin. Így mindhárman magabiztosan folytathatják tanulmányukat a sikeres érettségi után a felsőoktatásban. ​

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában