Az időutazó gróf

Én azt mondom: „A hazát szeretni, nem kell félnetek, jó lesz.” Így, ezekkel az írásjelekkel. Tudom, vannak, akik inkább így olvasnák ezt: „A hazát szeretni nem kell, félnetek jó lesz.” Alig halkultak el a honvédelem napi köszöntők, máris készülhetünk a nemzeti összetartozás méltó ünneplésére, s e két hét magunkba szálló töprengésében sajátos értelmet nyernek a világ dolgai. Nyéki Zsolt jegyzete.

Meglendítette például méretes vonalzóját és körmöst adott a magyaroknak az Egyesült Államok 42. elnöke. A 2001-ben leköszönt Bill Clinton különös üzenetet címzett nekünk a magyar honvédelem napja előtt alig egy héttel: ha nem is hadüzenet, de épp tiszteletteljesnek sem mondható. Szerinte Magyarország (ahogy Lengyelország, s a többi közép-európai nemzet) az USA-nak és a hidegháborúnak köszönheti a szabadságát. Tudjuk persze, hogy elnökválasztási kampány van odaát, és a felesége a tét, de attól még sértő, bántó ez a szuperhatalmi gőg, tévhit, vagy nyugodtan nevezhetjük hazugságnak is. Semmiféle szabadságot nem hoztak el nekünk az amerikai­ak, ellenben mindig asszisztáltak, ha elvették tőlünk a szabad akarat, a döntés jogát: amikor magyarok millióit szakították el Trianonnál, amikor a kommunista blokkba dobták hazánkat Jaltánál, és a kisujjukat sem mozdították értünk ’56-ban. S nincs attól cinikusabb (ostobább, vagy épp tudatosabb…?) dolog, amikor a világbéke oltárára vetett áldozattól hálát vár el az imposztor.

A sors érdekessége, hogy egyik este, épp a clintoni eszmefuttatás után került a kezembe egy molyrágta, régi könyv. A Magyar Külügyi Társaság jegyzi „Igazságot Magyarországnak!” címmel, 1928-ból. Nem kisebb személyiség, mint Apponyi Albert gróf vezeti a szerzői bizottságot, s mintha csak ő is üzent volna az (őt időben és műveltségben is évszázados lemaradással követő) elnöknek: „… maguknak a nemzeteknek lelkét is elfogja gyakran a mások fölött való uralkodás vágya”. A magát a demokrácia kereszteslovagjának képzelő amerikai hallgatóságnak is van egy intelem ebben a könyvben: „(…) de modern népek is sokszor megittasodnak a vezetőik által reájuk erőszakolt dicsőségtől.”

Megejtően tiszta üzenet a magyar gróftól, de nem jut el sem az óceán túlpartjára, sem az összezavart vén Európa szívébe. Sebaj, mindig lesz, ki lefújja a port e könyvről, s aki a hidegháborús vesztesek oldaláról felemeli szavát a máig tartó lenézés, másodrendűség ellen.

- Nyéki Zsolt -