Helyi közélet

2016.05.25. 16:23

Gyógyító „hajóskapitány” - Korányi Frigyes-díjat kapott dr. Dicső Ferenc

Nyíregyháza - Orvos vagy bohóc – ezt írta Dicső Ferenc az általános iskola első osztályának végén arra a kérdésre, mi szeretne felnőttként lenni.

Nyíregyháza - Orvos vagy bohóc – ezt írta Dicső Ferenc az általános iskola első osztályának végén arra a kérdésre, mi szeretne felnőttként lenni.

– Mind a kettő lettem – említi mosolyogva a Jósa András Oktatókórház gyermek­osztályának osztályvezető főorvosa, és hatéves korától mindent az határozott meg, hogy gyógyító lesz. Egyetemi szerelmének is köszönhető, hogy szülészet-nőgyógyászat helyett a gyermekek gyógyítása mellett döntött, 1975-ben került a megyei kórházba.

– Egy koraszülött, akkor már hat hónapos baba nagyon súlyos tüdőbetegséggel feküdt az osztályon, azt mondták: reménytelen, nem lehet megmenteni. Nem törődtem bele, három napig éjjel-nappal mellette voltam és az apró kisfiú meggyógyult – említi első, de a hivatásában minden bizonnyal meghatározó esetet a főorvos, aki 1986-ban megbízott, egy évvel később kinevezett osztályvezető lett. Közben gyermekgyógyászatból, gyermekkardiológiából, neonatológiából tett szakvizsgát, később még gyarapította a listát sürgősségi szakvizsgával is, hiszen elindították az osztályon a gyermeksürgősségi ellátást, ahogy a koraszülöttmentést és az újszülött intenzív ellátást is.

Bravúros orvosi megoldások

– Az volt a koncepció, hogy olyan gyermekosztályt hozzunk létre, ahol speciális és magas szintű ellátást tudunk nyújtani a kis fekvő- és járóbetegeinknek – fogalmaz Dicső Ferenc. Ma 17 szakambulancia működik a Jósa gyermekosztályán, a Neonatális Intenzív Centrumban a nagyon súlyos állapotú újszülötteket és a koraszülött babákat kezelik a legmagasabb progresszivitási szinten. Az eredmények őket igazolják, a csecsemőhalandóság a korábbi 20 ezrelékről (ezerből húsz csecsemő halt meg) 4-5 ezrelékre csökkent.

Dicső főorvos napokig mesélhetné a különleges eseteket, a bravúros orvosi megoldásokat, évente tízezer gyermeket látnak el az osztályon. A sok-sok történetből egyedülálló volt, ahogy a mindössze 700 grammos újszülött életét megmentették. A baba jobb tüdejében hatalmas hólyagok alakultak ki, a jobb főhörgő elzárásához szükséges speciális eszköz nem volt Magyarországon…

– Arra gondoltunk, hogy a szívkatéterezéshez használt ballonnal meg tudjuk oldani a zárást. Az elhatározást tett követte, három nap után a hólyagok elmúltak, ma már két és fél éves a gyermek, jár, beszél – eleveníti fel az országban akkor még példa nélküli, majd tudományos üléseken is ismertetett beavatkozást a főorvos. Igen, a sikerek mellett ott vannak a nehezen megélhető tragédiák, amikor elveszítenek egy-egy gyermeket. Évente az osztályon 18-20 kicsin, főleg nagyon kis súlyú koraszülöttön már nem tudnak segíteni. Volt, hogy az átérzett fájdalom a szülők és az orvos közötti örök barátságban teljesedett ki. Az élet nagy rendező…

Dr. Dicső Ferenc, aki gyermekgyógyász szakfőorvosként megyénk gyermek-egészségügyi ellátásáért is felelős, az elmúlt negyven évben számos díjat kapott, legutóbb a megyei közgyűlés elnökétől a Korányi Frigyes-díjat vette át a megye egészségügyében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

– Ez az osztály közösségének a díja. Azért én kaptam, mert én vagyok a hajóskapitány. Az árbocon, ahová a „matrózaim”, a hajó teljes legénysége emelt, én látszom – mondja örök humorával, őszintén, ahogy csak ő tudja.

KM-BM

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország május 25-i számában és a kelet.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában