Megöregszünk…

Hallom, hogy a honatyák közül egyesek azon meditálnak, törvényt kellene alkotni arról: a gyermekek gondoskodjanak a szüleikről, amikor azok megöregszenek, betegekké, magatehetetlenné válnak. Akkor is meglep ez az elképzelés, ha tudom, hogy egyre nagyobb terhet jelent a költségvetésnek a nyugdíj finanszírozása, a szociális ellátás szűkössége. Angyal Sándor jegyzete.

Sajnos, ezerszámra vannak nálunk idős emberek nyugdíj nélkül, tízezer számra kisnyugdíjasok, akik máról holnapra élnek, s olyanok, akiket hónapszámra meg sem látogatnak a gyerekeik. Láttam egy megyebeli öregek otthonában azt az idős nénit, aki reggel kiül egy kis székre az intézmény kapujában, és heteken át várja, hátha a lánya, a fia, vagy a már felnőtt unokája feltűnik az utcán, de hiába. Igen, sok olyan eset van, amikor kötelezni kellene a vér szerinti, önző, csak a maga érdekét követő gyermeket arra, hogy legalább a minimális gondoskodást nyújtsa beteg anyjának, apjának. De az sem ritka, hogy a valaha jól menő szülő elverte a kocsmában volt vagyonát, részegen ütötte-verte a gyerekeit, akik most rá se néznek.

Ámde! Mi legyen azokkal a szülőkkel, akiknek a gyerekeik, unokáik munka nélkül vannak, vagy legfeljebb ideig-óráig közmunkások, s akik szülőjük parányi nyugdíjából is kérnek a megélhetésre? Vagy: mit tehet az az idős, magatehetetlen asszony, akinek a fia messzi külföldön alapított családot, és azt is elfelejtette, hogy anya szülte, aki talán még él itt a Kárpát-medencében, de nem tud befizetni egy öregek otthonába, ahol ránéznének a gondozók… A most zajló költségvetési vitában talán jobban meg kellene nézni, mi a fontosabb: a luxusberuházás, a térkődísz vagy a kétségek között élő öregek helyzetének parányi javítása. Ha én szavazhatnék, ez utóbbira voksolnék.

- Angyal Sándor -