Helyi közélet

2016.05.10. 13:34

Parancsnokváltás Vásárosnaményban

Vásárosnamény - A napokban tartotta a Vásárosnaményi Önkéntes Tűzoltó Egyesület közgyűlését, ahol a beszámolók elfogadása mellett új parancsnokot és helyettest neveztek ki.

Vásárosnamény - A napokban tartotta a Vásárosnaményi Önkéntes Tűzoltó Egyesület közgyűlését, ahol a beszámolók elfogadása mellett új parancsnokot és helyettest neveztek ki.

A 2015-évi tevékenységről tartott beszámoló alapján, Tamás Ferenc tű. alezredes, a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője megfelelőre értékelte az egyesület munkáját. A közhasznú egyesület meghatározta az ez évi főbb feladatokat, amelyet a költségvetési tervvel együtt elfogadott a közgyűlés.

A jubiláló önkénteseknek 10 és 30 éves szolgálati érmet adott át Dombrády László nyá. tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség elnöke.

Ezen a közgyűlésen adta át Sándor László a parancsnoki és Kósa Sándor a parancsnokhelyettesi feladatokat.

Munkájukat az egyesület nevében az elnök, Szabó Barnabás, valamint a megyei tűzoltó szövetség elnöke ajándéktárggyal köszönte meg. Vásárosnamény város nevében Gál Zoltán, a vásárosnaményi ÖTP elnöke mondott köszönetet a leköszönő „öreg tűzoltó bajtársaknak”

A közgyűlés egyhangúan Kóróczki Lászlót parancsnoknak, míg Báthory Zoltánt parancsnok- helyettesnek választotta meg.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában