Mozi minden időben

A mozi elterjedése jelentette a 20. század első felének legnagyobb technológiai változását, mely jelentős vitákat indított el már a saját korában is. A korai esztétikai munkákban korán megjelenik a mozgókép legfontosabb sajátossága: „… a filmkészítés nem más, mint a művészet és az ipar megoldatlan, nehéz egyenlete.” Drabancz M. Róbert írása.

A filmelméleti disputák a tömegfilm és a művészfilm jellege körül csúcsosodtak ki, valamint a technika és a gépesítés hatását vizsgálták a kor emberére. Néhány évtized alatt a mozi kialakította saját műfajait és intézményeit, így vált az emberek mindennapjainak részévé. A szórakoztatóipar részét alkotó mozgókép fejlődése jól példázza azt a folyamatot, amelynek során kialakul, hogy egy médium milyen technikai feltételek mellett, milyen tartalmakat közvetít majd, és a folyamat eredményeként milyen módon változtatja meg a szórakozás új formáin keresztül a közönség ízlését. Az elmúlt évszázadban a film világának szereplői folyamatos kísérletezéssel kialakították a mozi kereteit, mely szerint a mozifilm alkalmas a valóság érzetét kelteni, és az illúzió fenntartásához hozzájárul az, hogy a filmeket nagy képernyőre vetítik, témájukat pedig mindenki számára ismerős helyzetekből merítik.

A modern világ radikálisan változó technikai környezetében sokszor beszéltek már a hagyományos mozi végéről. Kezdetben a televízió jelentette a fő veszélyt, hiszen az 1980-as évekre a televíziózás végleg a szórakoztató-szabad­idős tevékenységek közé került. A tematikus csatornák megjelenésével, valamint az egyre gazdagabb kínálattal szélesebb közönségrétegeket lehetett elérni. Az egyre több szabadidővel rendelkező fogyasztók számára a televíziózás egyértelműen a kikapcsolódás eszköze lett. A hollywoodi filmkészítők válasza nem sokat késett, mert az 1990-es évekre kikristályosodott a ma már általánosnak mondható modell: a széles tevékenységi köröket felölelő vállalati konglomerátumok rendszere. A filmgyártás és filmforgalmazás, valamint a televíziós tartalomkészítés egymásba fonódásával globális multinacionális kultúraipar született.

A filmterjesztésben az ezredfordulón megjelenő új technológiák (DVD, Blu-ray) újabb félelmeket szültek a filmkészítőknél, mégis a hálózati világ kiépülésével általánossá váló illegális fájlcserélés elterjedése miatt került nehéz helyzetbe a filmipar. Az elérhető sávszélesség az ezredforduló óta a sokszorosára nőtt, és az okostelefonok, illetve az egyéb hordozható platformok megjelenésével párhuzamosan az elmúlt öt évben a zenefogyasztási szokások újra megváltoztak: a letöltés helyett a streaming szolgáltatások kerültek előtérbe. A tömörített fájlokat használó, és az azonnaliságot előtérbe helyező új technológia radikális változásokra sarkallta a mozikat. A digitális alapokon álló filmterjesztés korába léptünk át. A digitális átállással a celluloidszerető filmrajongó rosszul, a forgalmazó és a mozi jól járt. A digitális eszközök használatával megszűnt a tetemes kópiaköltség, a filmek már winchestereken jutnak el a mozikba, és ennek köszönhetően olcsóbban és egyszerre több moziban mutatják be az alkotásokat. Ez viszont túlkínálatot eredményez: több film nagyobb számban versenyez egymással. A mozik csak addig tartják műsoron a filmeket, amíg azok nyereségesek, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a sikerfilmek kivételével a harmadik héten már vagy rossz időpontokra szorulnak vissza, vagy kikopnak a műsorból az alkotások.

Az új évezred digitális technológiai forradalma alapjaiban változtatta meg a filmek társadalmi szerepét. A kulturális termékek fogyasztása általánossá vált az élményközpontú és a szórakozást iparszerűen megszervező társadalmakban, melynek következményeként a kreatív­ipar gyárszerű körülmények között, tömegesen állítja elő a kulturális termékeket. A közművelődési célokat megfogalmazó art mozik világában nehezebben valósult meg a digitális technológia kiépítése, hiszen nem rendelkeztek megfelelő pénzügyi keretekkel. Legtöbb helyen a helyi társadalom képviselőinek (önkormányzat, alapítványok) támogatásával sikerült a mozik korszerűsítését megoldani. Fontos tanulsága a történetnek az, hogy a lokális szerveződések kiemelt térként kezelik az értékek közvetítését, másrészt az új technológiával szélesebb közönségrétegeket lehet sikeresen megszólítani. A kialakult új helyzetből azt a következtetést vonták le a közművelődés szakemberei, hogy a hatékony kultúraközvetítés alapjává a széles spektrumú kulturális kínálatot adó, és a legmodernebb technológiát használó mozik váltak.

- Drabancz M. Róbert, a Nyíregyházi Egyetem docense -